A tulajdonosnő

Na szóval, tizennyolc vagyok, friss festőpapírral a zsebemben, meg egy bazi nagy hátizsákkal a hátamon, benne annyi cuccal, amennyi elfért a szobámból, mielőtt apám kivágott, mint a macskát szarni. Nem mintha nem számítottam volna rá. Már hónapok óta csak feszültség volt otthon. Apám úgy nyomta az életet, mintha valami szakmunkás-bajnokság döntőjében lenne, közben meg azt akarta, hogy tanuljak tovább. Egyetem, érted... mikor épphogy kibírtam a sulit.
„Ha nem mész főiskolára, pakolj, és húzz innen a picsába... ingyenélő! ” – mondta, aztán még azt is hozzávágta, hogy ő is férfi lett segítség nélkül. Ami nem igaz, de mindegy. Ő egy korrupt biztonsági őr egy építkezésen, jól keres, de azt mondta, „nem fogok a fiam segge alá tolni semmit, hogy aztán a nyakamra nőjön”.
Szóval itt vagyok. Egy másik faluban, egy rozoga kis kockaházban, amit még Kádár idején húztak fel és azóta se újítottak fel. A szobát a neten találtam, jelentkeztem. Ötvenért havonta, rezsivel együtt, hát ilyen nincs is ma már, gondoltam. Aztán megláttam, miért csak annyi. Beléptem a kapun, aztán már jött is a hang.
– Te vagy a Tibi? – kérdezte egy öblös, rekedt női hang.
– Én – mondtam kicsit bizonytalanul.
Ott állt a folyosó végén. Széles csípő, sárga otthonka, papucs, a kézben cigaretta. A haja vöröses, de már lenőtt, a szeme pedig olyan volt, mint aki vagy átlát rajtad, vagy most fog leharapni egy darabot belőled.
– Na gyere be, de ne válogass, bazmeg, nem Hilton ez, hanem albérlet. – Röhögve mondta, de valahogy mégis úgy, hogy megállt bennem az ütő.
– Rendben – mondtam, és beosontam.
A szoba tényleg külön volt... papíron. Ugyanarról a folyosóról nyílt, mint a többi, és a konyha, fürdő, vécé közös volt. Közös, de nem mindegy, mikor használod. Ilike – mert így hívják a csajt – ezt gyorsan a tudtomra adta.
– Figyelj, kisöreg, a konyha az enyém reggel hattól hétig. Akkor kávézom, cigi, rádió. Ha neked is kell valami, állj sorba. A fürdőt meg takarítsd magad után, különben a kefét nemcsak a padlón látod viszont, hanem a seggedben is... érted?
– Persze. Nem lesz gond – nyeltem egyet.
– Na, majd meglátjuk – böffentett egyet és elindult vissza a nappaliba.