Gyök egy

– Elmegyünk, Gyök, és -vel koccintunk a Koboldban! Egyszer vagyunk 18! És nincs apelláta!
– Rendben, Döme, menjünk... De csak mert ilyen szépen kérsz...
A két fiú vállbabokszolta egymást, majd elváltak. Órára mentek, mindketten, csak más tárgyra és terembe. Gyerekkori barátok voltak, együtt jóban-rosszban, ketten a világ ellen. Két outsider, igazi barátok nélkül.
Gyök volt a szerencsésebb. Magas, vékony, szálkás fiú volt, rövid szőke hajjal és ijesztően hideg kék szemmel. Utolsó éves gimnazista volt, annak minden nyűgjével. Rugdalták a tanárai, főleg a matematikus, de ott volt a legnagyobb gond, vagy inkább kihívás, Lili.
Lili osztálytárs volt, az örök unikornis. Sose tudott hozzá a haverság szintjénél közelebb kerülni. A lány rejtőzködött. Bő ruhákban járt, lapos cipőben, senki nem tudta, hogy is néz ki igazán. Rakoncátlan vörös loknijai, csillogó szeme és huncut, kedves mosolya mégis ellenállhatatlanná tette.
Döme, a legjobb barát, osztozott gondokban és az örömökben. Pufók srác volt, rendszerint lógós nadrágban és kinyúlt pólóban volt látható. Nem érdekelte az emberek véleménye. Anyja korán lelépett, apja folyamatosan cserélgette a „pótanyákat”. Döme meg nőtt-növögetett, tanította az iskola, az élet. Jó reálos volt, a maga módján szerette az irodalmat, de a testnevelést gyűlölte. Utált rohangálni meg ugrálni.
Gyökkel véletlenül barátkozott össze. Hasonlítottak és különböztek egyszerre. Valószerűtlen véd – és dacszövetség lett az övék.
Óra után Gyök, mint minden nap, randira hívta Lilit. Lili, mint minden nap, kikosarazta. Döme, mint minden nap, vigasztalta barátját:
– Hagyd már azt a lányt! Nem tudod, hogy néz ki, nem tudod, milyen, csak azt, hogy kéreti magát. Kell neked a gond?
– Valami azt súgja, megéri, Döme. Higgy nekem, érzem. Tudod, milyenek a megérzéseim...
Döme tudta. Barátja megérezte a bajt, a szerencsét. Úsztak meg így verekedést, nyertek kisebb-nagyobb összegeket. Ráhagyta hát, hadd szenvedjen. Mindenkinek kell valami.
Az ebédlőben zajlott az élet. Mindenki nyüzsgött, beszélt, rohant. A két fiú leült a szokásos asztalához. Enni próbáltak, mikor megjött Gyök húga, Viki.
Viki érdekes jelenség volt. Csak sportcipőt és farmert hordott, nem tűnt ki a tömegből, de tehette volna. 170 magas volt, arányos alkatú. Jót tett neki a tánc, és a karate, meg az esti hobbi-jóga. Könnyeden mozgott és ugyanolyan könnyeden koppintott bátyja fejére. Gyök felnézett.