A+ A-

Homoszexuális Vágyak

Már régóta figyeltem őt. Az idejét sem tudom mióta. De még annyi idő után is, valahányszor csak megláttam, a szívem úgy kezdett verni, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Úgy éreztem, mintha minden egyes dobbanással centikre nyomná ki magát a mellkasomból és fülemben olyan erővel visszhangzott a dörömbölés, hogy azon csodálkoztam, senki sem veszi észre.
Nem tudtam mi ez az érzés, de valahányszor megláttam őt, mintha minden megváltozott volna. Akármilyen jókedvű és laza voltam, abban a pillanatban összeszorult a gyomrom, kiszáradt a szám, izzadni kezdett a tenyerem és minden tagom úgy remegett, mint a kocsonya.
Pontosan tudtam róla, hogy meleg. Mindenki tudta. Talán épp ez váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket, de az is lehet, hogy egészen más.
A mai világban egy meleg srác örülhet, hogyha úgy kezelik, mint bárki mást és megbújhat a tömegben. De ő más volt. Őt mindenki szerette. Sőt! Bálványozta. Az a fajta tipikus macsó volt, akit az iskolában mindenki irigyel és a lányok már attól szétteszik a lábukat, hogy csak rájuk pillant. Neki viszont a fiúk hevertek a lábai előtt. Nem tudtam igazán eldönteni, hogy vajon azért ilyen népszerű, mert minden fiú szívét megdobogtatja, a lányok pedig féltékenyek rá, vagy épp fordítva, azért vonzódik hozzá annyira minden fiú, mert ennyire népszerű. Nem tudtom, de talán nem is számít.
Viszont az számított, hogy egyes napokon szinte csak azért mentem be az iskolába, hogy legalább egyszer lássam őt, hacsak egy pillanatra is.
Nem egy osztályba jártunk. Ő egy évvel idősebb volt nálam és sokszor abban is kételkedtem, hogy oda jár egyáltalán. Sosem láttam tanulni. Az a tipikus lázadó volt, aki magasról lenéz minden szabályt. Még az is lehet, hogy ez adta neki ezt a fene nagy népszerűséget.
Azt viszont be kell vallani, hogy egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy az ember a melegeket elképzeli. Nem hordott rózsaszín pólókat, nem festette a haját, nem szedette ki a szemöldökét, nem borotválta simára minden testrészét és egyáltalán nem viselkedet lányosan. Nem is beszélt úgy, ahogy azt egy melegtől várná az ember. Bár, az igazat megvallva, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna őt korábban beszélni. Ha ráköszöntek, egy mordulással válaszolt és néha elvakkantott egy-egy szót, de semmi több.
Sokkal inkább úgy nézett ki, ahogy a hozzá hasonló népszerűségnek örvendő „menők”. Többnyire szakadt farmert és a mellkasáig kigombolt fekete pólót hordott, amire hűvösebb időben rávett egy farmerdzsekit. Rövid, fekete haját felzselézte, de egyébként nem látszott rajta, hogy különösebb figyelmet fordított volna a szépségápolásra. Még a neve is olyan volt. Bár az igazi nevét nem tudtam, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy olyan egyszerű neve legyen, mint John, Bill, vagy Charlie. Talán ezért is nem használta soha az eredeti nevét. Vagy legalábbis közöttünk. Őt mindenki csak Csabaként emlegette. Csaba. Rövid, de mégis egyedi. Már maga a neve is magával ragadott.
Nem tudom miért, de teljesen kivetkeztem önmagamból, amikor megláttam. És amikor rám nézet... Erősen kételkedtem abban, hogy valaha is észrevett volna, de amikor az a kékesszürke szempár felém fordult, úgy éreztem, menten szívrohamot kapok. A tekintete kifejezéstelen volt. Metsző és érzelmektől mentes. De talán épp ez volt az, ami annyira vonzott benne.
Nem voltam meleg. Sohasem néztem még úgy egy másik srácra, mint férfira. Csak rá. Egyedül ő volt az, aki teljesen megbabonázott. Nem tudom mi volt az, ami ennyire vonzott benne. Voltak más menő srácok is az iskolában, de engem csak ő érdekelt. Talán maga a tudat, hogy meleg. Az a tudat, hogy én sem lehetek számára mindenképp közömbös. Annak ellenére, hogy mégis mennyire nem voltunk egy szinten.
Nem volt ez szerelem. Voltam már szerelmes azelőtt. Volt több barátnőm is. De ez más volt. Ha hosszabb ideig rám nézett... vagy legalábbis felém nézett, éreztem, hogy az alsónadrágom kezd egyre szűkebb lenni és az agyam mélyéről is homályos ködként kúsztak elő az ősi ösztönök.
Nem volt ez szerelem. Nem éreztem azt a vibrálást, azt a szikrát... de kívántam őt. Tudtam, hogy teljesen reménytelen, de vele akartam lenni. Azt akartam, hogy rám figyeljen. A szemembe nézzen azzal a metsző, fakókék pillantásával és... de inkább nem is álmodoztam. Tudtam, hogy egy olyan srácnak, mint én, semmi esélye nála.
Én sem voltam népszerűtlen. Sőt! Akár még közkedveltnek is mondhatnám magamat bizonyos körökben, de mindent egybe véve, hozzá képest igen csak középszerű voltam. Olyan, akiből tizenkettő egy tucat. Százával mászkáltak körülötte a hozzám hasonlók. Esélyem sem lehetett nála. De a testemnek nem tudtam parancsolni. Valahányszor megláttam, hatalmába kerített a vágy és nem érdekelt semmi, csak az, hogy közel kerüljek hozzá.
Bár nagyon titokzatos volt, mint az ilyen srácok általában, de mégis sokat tudtunk róla. Sok pletyka keringett róla. Valaki látta itt, valaki találkozott ott. Látták, hogy sajtburgert eszik a sarki McDonald’s-ban.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.79 pont (34 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 guymiki95 2015. 04. 11. szombat 20:44
Remek történet!
#4 gaborthefirst 2013. 04. 5. péntek 22:51
Nagyon aranyos, tetszik! wink
#3 genius33 2013. 01. 25. péntek 13:44
Nem is rossz smile
#2 v-ir-a 2013. 01. 24. csütörtök 19:03
picit vontatott, nekem sok benne a "Csababiztosnemakarengem" töltelék....
deennek lehetne folytatása is
#1 Törté-Net 2013. 01. 24. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?