A+ A-

Én és a főnököm - Első lélegzetvétel

Nagyot sóhajtottam és továbbra is a plafont bámultam. Kelletlenül mozdultam meg az ágyamban, nagyon zavart Tamás élvezetének nyoma a combomon. Alig vártam, hogy végre kijöjjön a fürdőből és bemehessek lezuhanyozni. Ah, nem is tudom, minek vagyok vele. Tulajdonképpen idegesített. A legnagyobb jóindulattal se nevezhettem párkapcsolatnak azt, ami köztem és közte volt. Testiség, talán. Bár az utóbbi időben már azt se élveztem. Elélvezni azt igen, azt tudtam vele... de csak azért, mert pontosan tudta, mitől megyek a falnak. De könyörgöm, a jó szex nem az orgazmustól jó... vagyis nem csak attól. Persze, jó, ha van, de a nők nem attól vesztik el a fejüket, hogy igen, fél óra múlva elélvezek, amennyiben engedem, hogy a pasim rám másszon... igen is, kell az az előjáték! Nem mondom, hogy Tamás mindig ajtóstul ront a házba, de néha jól esne máshogyan is. Mondjuk, spontán, szavakkal, hevesebben... Tényleg csak ennyi lenne a hiba az egészben? Nem pedig az, hogy alapjáraton egy cseppet sem kívánom? Lefekszem vele, persze, hiszen vannak szükségleteim, de nem elégít ki az, ahogyan csináljuk. Nincs benne erő, nincs benne határozottság, nincs benne szenvedély... Végre nyílt a fürdőszoba ajtaja, Tamás lépett ki rajta, gyorsan felpattantam az ágyból és elszaladva mellette a fürdőbe rohantam. Ahogy beálltam a zuhany alá, az jutott eszembe, hogy nagyon remélem, mire végzek a zuhannyal, Tamás felöltözik és elmegy. Semmi kedvem nem volt vele aludni. Zuhany után fogat mostam, felvettem a fürdőköpenyemet és kiléptem a fürdőből. Tamás valóban már felöltözve várt az előszobában, elbúcsúzott, nyomott egy csókot a számra és eltűnt a lakásomból. Szerencsére. Pizsamát húztam és bedőltem az ágyba. Mire jó ez nekem? Miért nem dobom Tamást a fenébe? Szükségem van nekem egyáltalán arra, hogy hetente 2-3 alkalommal egy önző, kretén megdugjon, amit még csak annyira nem is élvezek? És ha nem lenne? Valljuk be, akkor nem szexelnék már egy ideje. Mert kivel is bújnék ágyba? Senkivel. Hiszen, nem járok sehova, nem ismerkedem és a munkahelyem és a lakásom között ingázom nap, mint nap. Nem mondom, hogy a munkahelyemen nincsenek jó pasik, mert vannak, és azt se mondom, hogy nem vesznek észre. Vagyok annyira dekoratív, hogy észrevegyenek a férfiak, de ha már párkapcsolatról van szó, akkor az ne a munkahelyemen alakuljon ki. Arról nem beszélve, hogy az itteni férfiak fele nős, a negyede foglalt, a maradék pedig vagy meleg vagy... maradjunk annyiban, hogy szóba sem jöhetnek. Ismét hatalmasat sóhajtottam. Nem vagyok boldog, a legkevésbé sem. Anno nem így terveztem az életemet. Mindig is úgy gondoltam, 28 évesen már férjem lesz és gyerekem. Szép, nagy családi házban fogunk élni a legnagyobb boldogságban. Helyette mi van? A nap nagy részében látástól vakulásig dolgozok egy kontaktlencséket forgalmazó vállalatnál, mint pénzügyi asszisztens és esténként egyedül járok haza az apró kis garzonomba, ami legalább az enyém. Hétvégenként a barátnőimmel lógok vagy Tamással. És már megint itt tartunk! Tamás. Talán szakítanom kéne vele... ez volt arra a napra az utolsó gondolatom. Hirtelen zuhantam álomba.
Fájós fejjel ébredtem reggel. Péntek volt, szerencsére. A hét utolsó munkanapja és volt még valami, ami ma az utolsó volt. A mai napon volt utoljára Zsuzsi a főnököm. Zsuzsival már három éve dolgoztunk együtt, ő volt a Lens pénzügyi igazgatója, én pedig az asszisztense. Hétfőtől szülési szabadságra megy, nagyjából 3-4 hete van még vissza a szülésig és azt már pihenéssel szeretné tölteni. Sajnáltam nagyon, hogy elmegy és itt hagy engem, mert nagyon megkedveltem őt az évek alatt, de örültem is a boldogságának, hiszen a férjével évek óta próbálkoztak összehozni egy babát. És most sikerült is. Szép karácsonyi ajándékot fognak kapni, Zsuzsi pont karácsonyra van kiírva. Az egészben az érintett a legrosszabbul, hogy nem tudtam, ki fogja helyettesíteni Zsuzsit. Vajon ki lesz az új főnököm? Hallottam irodai mendemondákat, hogy ezt meg azt fogják áthelyezni, esetleg egy teljesen új embert vesznek fel. Kicsit aggasztott, hogy a mai napig, ami pedig az utolsó, nem tudok biztosat. Kihörpintettem az utolsó korty reggeli kávémat is és készülődni kezdtem. Semmi kedvem nem volt a mai naphoz, ehhez még az időjárás is megfelelő volt, hideg, ködös novemberi nap volt. A fejfájásom enyhült egy hangyányit, de mire beértem az irodába, újra teljes erejével ledöntött a lábamról a dübörgés az agyamban. Lillának ezzel szemben kitörően jó kedve volt.
- Szép jó reggelt! - csicsergett az íróasztala mögül, mikor beléptem közös irodánkba.
- Úh, megköszönném, ha halkabban beszélnél. - kértem tőle, miközben a halántékomra szorított ujjaimmal masszíroztam a fejemet. - Rettenetesen fáj a fejem.
Lilla felpattant a székéről és megkerülve az asztalát hozzám lépett.
- Szofi, baj van? Talán beteg vagy? - kérdezte aggodalmasan.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.71 pont (41 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 feherfabia 2015. 07. 2. csütörtök 05:40
Nagyon gyenge!
#11 A57L 2013. 07. 1. hétfő 08:39
Elmegy.
#10 papi 2013. 06. 29. szombat 10:14
Jó bevezető, a folytatás biztos mégjóbb lessz.
#9 Janka 2013. 04. 9. kedd 14:06
Nekem tetszik, szívesen olvasnám a folytatást!
#8 obszidian 2013. 04. 5. péntek 14:33
Béna, unalmas.
#7 franceska 2012. 10. 3. szerda 20:28
Rosszul fogalmazott, hemzseg a nyelvhelyességi hibáktól.Nagyon gyenge.
#6 sztbali 2012. 10. 3. szerda 19:19
Vontatott vonat. Elég gyenge.
#5 Rinaldo 2012. 10. 3. szerda 13:16
Nagyon vontatot.
#4 gyuri0926 2012. 10. 3. szerda 08:34
ßar
#3 cervelo 2012. 10. 3. szerda 07:35
Mi ez?
#2 genius33 2012. 10. 3. szerda 06:57
Gyenguszka...
#1 Törté-Net 2012. 10. 3. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?