A cserediák 4. rész - kaland a boltban

A Jürgennel és a férjemmel való – valljuk be: jó kiadós – dugás után a férjem valósággal megszállottjává lett annak, hogy fiatal fiúkkal keféljek előtte, illetve vele. Folyton ezzel rágta a fülemet, már szabályosan az agyamra ment. Internetes oldalakra akarta feltenni a képeimet és minden lehetséges módon rá akart venni arra, hogy ismerkedjek meg nálam jóval fiatalabb fiúkkal és baszassam meg magam velük. Persze úgy, hogy ő is ott van és nézi, vagy be is száll a játékba. Közöltem vele, hogy nem vagyok kurva, s azért, mert egyszer belementem a dologba, nem fogom útszéli ribancként élni az életemet, akit csak úgy meg lehet baszni a kedvéért. Szinte állandóvá vált köztünk a vita, már féltem kettesben lenni vele, mert mindig újrakezdte a rábeszélést.

Akkor is ez volt a téma, amikor egy szép, napfényes májusi délelőtt bementünk a városba vásárolni. A húgom fiának kerestünk születésnapi ajándékot. Térd fölé érő szűk szabású – vagyis a popsimra feszülős – téglaszínű szoknya, kék színű, kivágott blúz és elegáns magassarkú cipő volt rajtam. Meleg volt, harisnyát már nem kellett húznom. Mivel az unokaöcsém nagy focirajongó, bementünk egy kifejezetten focis dolgokat árusító boltba nézni neki valamit. Ahogy beléptünk, magas, izmus, jóképű 20 év körüli srác jött oda hozzánk.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte mosolyogva. Félve vettem észre magamon, hogy amikor rám mosolygott, ugyanaz az érzés fogott el, amit Jürgennél éreztem. Vagyis, hogy bizony kefélnék vele.
– Az unokaöcsémnek keresünk valamit a szülinapjára. – mondtam.
– És van valami elképzelésük? Melyik a kedvenc csapata? – kérdezte a srác egyenesen a szemembe nézve amolyan bugyiszaggató nézéssel, mintha a férjem ott sem lenne. Gondolom, ezzel a nézéssel szokta levenni a lányokat a lábukról. S mivel velem szemben is bevetette ezt a „csodafegyvert”, ekkor már tudtam, hogy bejövök neki. „Pedig a fiam lehetne. Nem lehet több 20-nál. Van köztünk vagy 27 év. ” – gondoltam magamban.
– Hát, nem is tudom. Te tudod esetleg? – fordultam a férjem felé.
– Ázt hiszem, hogy a Barcelona. – felelte a férjem.
– Akkor jöjjenek, megmutatom, hol találják a barcelonás cuccokat.

Elindult előre, mi pedig a férjemmel utána. Amikor odaértünk megállt.