Élet, vagy valami ahhoz hasonló

Haragos szürke volt az égbolt. Már majdnem fekete, de még nem eredtek meg az ég csatornái. A kocsi száguldott a fekete aszfaltcsíkon. A vezető hangulatát maximálisan tükrözte az égbolt színe, az időjárás hangulata. Olyannak tűnt, mintha céltalan lenne a száguldás, de a sofőr fejében már az indulás előtt konkretizálódott a cél. Fel a hegyekbe amilyen gyorsan csak lehet. A durva és vezetési stílustól szinte sírt az autó, de Ő nem törődött vele. Szinte észre sem vette az üvöltő motor, a kanyarokban sipító abroncsok zaját. Talán még élvezte is ezt a zenei aláfestést. Aztán egyszer csak az út véget ért. Lezárták a hegyre vezető utat, nem mehet fel autóval a hegyi pihenőig. Gyalog kell hát folytatnia az utat. Kicsit lehiggadt az első pár száz méter után. Megtette hatását az emelkedő. Lassultak a mozdulatok, kezdett az izzadság gyöngyözni a homlokán, de azért csak ment előre, fel a hegyre. Közben volt ideje átgondolni, hogy miért is van itt, hogyan jutott idáig.

Az egész a munkahelyi problémákkal kezdődött. A főnöke csak kihasználta Őt, minden ötletét sajátjaként tálalt a felsőbb vezetés felé. Egy darabig tűrte, aztán kifakadt. Sajnos éppen rosszkor, és rossz helyen. A nagyközönség előtt. Nos erre nem volt vevő a főnöke, és pillanatok alatt az utcán találta magát. A vidék, ahol élt, nem volt éppen bővében munkahelyeknek, így nem sikerült újra elhelyezkednie. Ebből aztán otthon is egyre több lett a veszekedés. Hogy aztán ez vezetett-e a tragédiához, vagy már eleve genetikai volt a probléma a feleségénél, azt nem lehetett kideríteni. Tény az, hogy egyik nap elkezdett fájni a szíve, és már a korházból nem tért haza többé. A veszekedések ellenére Ő szerette az asszonyt, és dühvel élte át az egész betegséget, és halált. Mindebből a kislányuk még nem fogott fel semmit, csak hogy az anyu nem jön haza többé. A temetés után nagyon keserves időszak következett. Munka nélkül, alkalmi napszámokból próbálta előteremteni legalább a lányának a napi betevőt.

Hogy legalább Ő, aki annyira hasonlított az asszonyára, és aki egyetlen öröme volt keserves életének, ne szenvedjen szükséget. Egy napon aztán eljött az, amitől eddig rettegett. A védelmisek csengettek az ajtón mondván, elviszik a lányát intézetbe, mert Ő képtelen felnevelni, és biztosítani neki a megfelelő életkörülményeket.