A+ A-

Élet, vagy valami ahhoz hasonló

Haragos szürke volt az égbolt. Már majdnem fekete, de még nem eredtek meg az ég csatornái. A kocsi száguldott a fekete aszfaltcsíkon. A vezető hangulatát maximálisan tükrözte az égbolt színe, az időjárás hangulata. Olyannak tűnt, mintha céltalan lenne a száguldás, de a sofőr fejében már az indulás előtt konkretizálódott a cél. Fel a hegyekbe amilyen gyorsan csak lehet. A durva és erőszakos vezetési stílustól szinte sírt az autó, de Ő nem törődött vele. Szinte észre sem vette az üvöltő motor, a kanyarokban sipító abroncsok zaját. Talán még élvezte is ezt a zenei aláfestést. Aztán egyszer csak az út véget ért. Lezárták a hegyre vezető utat, nem mehet fel autóval a hegyi pihenőig. Gyalog kell hát folytatnia az utat. Kicsit lehiggadt az első pár száz méter után. Megtette hatását az emelkedő. Lassultak a mozdulatok, kezdett az izzadság gyöngyözni a homlokán, de azért csak ment előre, fel a hegyre. Közben volt ideje átgondolni, hogy miért is van itt, hogyan jutott idáig.
Az egész a munkahelyi problémákkal kezdődött. A főnöke csak kihasználta Őt, minden ötletét sajátjaként tálalt a felsőbb vezetés felé. Egy darabig tűrte, aztán kifakadt. Sajnos éppen rosszkor, és rossz helyen. A nagyközönség előtt. Nos erre nem volt vevő a főnöke, és pillanatok alatt az utcán találta magát. A vidék, ahol élt, nem volt éppen bővében munkahelyeknek, így nem sikerült újra elhelyezkednie. Ebből aztán otthon is egyre több lett a veszekedés. Hogy aztán ez vezetett-e a tragédiához, vagy már eleve genetikai volt a probléma a feleségénél, azt nem lehetett kideríteni. Tény az, hogy egyik nap elkezdett fájni a szíve, és már a korházból nem tért haza többé. A veszekedések ellenére Ő szerette az asszonyt, és tehetetlen dühvel élte át az egész betegséget, és halált. Mindebből a kislányuk még nem fogott fel semmit, csak hogy az anyu nem jön haza többé. A temetés után nagyon keserves időszak következett. Munka nélkül, alkalmi napszámokból próbálta előteremteni legalább a lányának a napi betevőt.
Hogy legalább Ő, aki annyira hasonlított az asszonyára, és aki egyetlen öröme volt keserves életének, ne szenvedjen szükséget. Egy napon aztán eljött az, amitől eddig rettegett. A gyermek védelmisek csengettek az ajtón mondván, elviszik a lányát intézetbe, mert Ő képtelen felnevelni, és biztosítani neki a megfelelő életkörülményeket. Küzdött, hadakozott, de mindhiába. Az élete értelmét elvették tőle. Semmije sem maradt. Nem volt kiért dolgozni. Egyre rosszabb állapotba került. Ritkán dolgozott, viszont gyakran kocsmázott. Céltalan volt az élete. Egy napon elhatározásra jutott. Nincs többé értelme élnie, innen nincs felemelkedés. Sohasem kapja vissza a lányát, a munkáját. Úgy döntött, hogy végez magával. Akár fel is akaszthatta volna magát, vagy a vonat elé is ugorhatott volna, esetleg a halálba issza magát, de Ő nem ezt választotta. Lopott magának egy autót egy borondós kora őszi hajnalon, és elindult oda, ahol a feleségével megismerkedtek. Egy távoli nagy hegyen, amelynek már a nevére sem emlékezett, de az utat jól ismerte.
A hegyen volt egy sziklapárkány. Ezen találkoztak először, és ide tértek vissza még oly sok alkalommal, mikor még minden rendben volt a családban. Ezért mászik most Ő olyan nagy elszántsággal erre a hegyre. A táj szépsége ismét csak rabul ejti. Még jobban lelassítja lépteit, utoljára kigyönyörködheti magát a tájban. Az erdő a zöld, sárga és barna milliónyi árnyalatába öltözve csillog körös-körül. Még nem kezdtek hullani a levelek, csak a színük lett sokféle. Az ösvény két oldalán a fű is zölden csillog még. Egyedül megy az ösvényen, nem sokan ismerik e helyet, bár ezt nem nagyon bánja, mert így zavartalanul szívhatja magába a táj szépségét, és elmélkedhet a sorsán. Nem kell már sietnie, az első rohanási késztetés elmúlt, bár nem állt el tervétől. Az ösvény egyre jobban emelkedett, és Ő egyre nehezebben szedte a levegőt. Úgy rémlett, régebben jobban bírta a sétát, vagy csak azért tűnt akkor könnyebbnek, mert kéz a kézben kedvesével tette meg az utat. Aztán eszébe villant, hogy most sokkal lejjebb kellett megállnia az autóval, talán azért fáradt el jobban.
De félre tette a fáradságot, és csak haladt felfelé, nem tántoríthatta el a hegy a szándékától. Ahogy telt az idő, a felhők is lassan oszladoztak, mintha az ég is azt akarta volna, hogy napfényével még varázslatosabbá tegye a tájat, hogy Neki még nehezebb dolga legyen itt hagyni a földi életet. De már döntött. Minden ami fontos volt számára, nincs többé. Így már nincs cél, ami életben tartaná. És lassan a hegyre is felért. Persze ez nem a csúcs, csak egy sziklapárkány alatta jó 100 méteres mélységgel. Ideális cél az ugráshoz. Felért, és ismét lenyűgözte az eléje táruló panoráma. Amerre csak ellátott kisebb hegyek, völgyek ezer és ezerféle színben ragyogva a lenyugvó nap fényében. A völgyben kis patak, és tisztás, ahol meg a játszó, sétálgató emberek körvonalát is ki tudta venni.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.14 pont (14 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 vakon53 2016. 03. 21. hétfő 15:31
Jó történet.
#3 papi 2013. 04. 11. csütörtök 05:40
Ez nagyon megható, sajnos bármelyikünkkel megtörténhet.
#2 v-ir-a 2011. 10. 15. szombat 23:20
elég érdekes a sztory, szívbemarkoló, de remélem, nem történt meg ez így senkivel...(és az író is kimászott a depiből)
#1 Törté-Net 2010. 04. 8. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?