A+ A-

Vak Áció 2. rész

Másnap délelőtt csak későn mozdultam ki a házikóból. Majd álmosan körülnézve vettem észre, hogy a szőke lány a medencében fürdik, és beszélget a haverommal. Kicsit összeszorult a szívem. "Így kell lennie." - gondoltam - "Nekem már van valakim. És ők is boldogok lesznek." Közben arra jött a barátnőm, s arconcsókolt. Nem mozdultam. Hazudnék, ha azt mondanám, jól esett. Inkább mintha fogpiszkálóval szúrtak volna meg.
- Mit csinálsz ma? - kérdezte.
- Nem tudom. Pihenni akarok. Esetleg jelentkezek a délutáni focimeccsre.
- Hát jó. Mi a csajokkal inkább elmegyünk, körbenézünk a közeli város boltjaiban. Inkább, minthogy semmit se csináljunk.
Rám célzott.
- Te tudod! - mondtam. Abban az értelemben, hogy: "Hagyjál békén!" Azzal elindultak a kapu felé - És ... - szóltam, mire egy pillanatra hátrafordult - Érezzétek jól magatokat!
- Köszi! - válaszolta mosolyogva. Imádom, ha mosolyog. Ahogy elmentek, a társaságukat felváltotta a haverom, aki legfrissebb élményeit szerette volna megosztani.
- Beszélgettem ma reggel a szőkével - újságolta.
- Na, jól van akkor! Csak így tovább!
- Valami közbejött - és várt egy kicsit, hátha rájövök, mi lehet az - Szóba került, hogy ismerlek. És aztán Rólad beszélgettünk. Igencsak érdeklődött utánad.
A meglepetéstől elment a hangom. Nem akartam rosszat neki.
- Ne haragudj - nyögtem ki végre.
- Ne így fogd fel! Tudod, a barátság szent dolog. Főleg nő ügyben. Annak a lánynak Te kellesz!
- Jó, de nekem barátnőm van.
- Te hülye vagy! Hát azt hiszed, nem látom, hogyan mennek a dolgok köztetek? Menj oda a szőkéhez. Neked is jót tenne!
- Nem tudom. Esetleg ebéd után.
Ócska kifogás arra, hogy amint belegondoltam az egészbe, megremegett a gyomrom az idegességtől.
Miután megebédeltünk, szétváltunk, s én céltalanul bolyongtam a parkban. Ez nem igaz. Vártam, mikor futok véletlen össze vele. Aztán a távolban megláttam őt. Ideges lettem. A tenyeremen apró vízcseppek jelentek meg. Éreztem, ahogy a pupilláim összeszűkülnek. És megdöbbentem. Hiába nyűgözött le újra és újra a szépsége, zavart, hogy éppen egy idegen sráccal beszélget. Úgy tűnt, hajt rá a fiú. Megálltak. És beszélgettek tovább. Már indulni akartam, amikor elköszöntek egymástól, és a lány arra jött, amerre én álltam. Szerencsére. Már csak üdvözölni kellene. A legjobbkor. 3 ... 2 ... 1 ...
- Szia! - köszöntem neki. És próbáltam mélyen a szemébe nézni. És jól esett.
- Szia! - válaszolta elvékonyult hangon.
- Kialudtad Magad?
- Igen. Volt rá időm.
- Az arcodra van írva. Még szebb vagy, mint tegnap este.
Tegnap este sötét volt. Alig láttam az arcát. De most látom. És látom rajta, hogy igencsak jól esett neki ez az egyszerű bók.
- Köszönöm!
- Ráérsz?
- Attól függ, mit szeretnél.
- Nézni, ahogy mosolyogsz. Ritkán lát ilyen szépet az ember.
Önkéntelenül mosolyra fakadt. Csak néztük egymás szemét. Elmerültünk, mintha könyvet olvasnánk. Néhány apró mosoly jelezte, hogy mondanánk valamit a másiknak. De semmi nem jutott eszünkbe. Egyszer csak zavartan elkapta a fejét. Ekkor én is másfele néztem. De a pillantásaim önkéntelenül vissza-visszatértek a lányra. A szemére. Az arcára. A testére. Minden részletében finom volt, akár a citrom fagylalt.
Szaggatottan szólalt meg.
- Én ... talán ... visszamegyek a faházba.
- Magamra hagysz?
- Nem feltétlenül - mondta, de elharapta a végét. Meggondolatlanul mondta ki. Csillogó szemekkel figyelte, mit teszek.
- Meglepne Téged, ha azt mondanám, hogy elkísérlek?
- Nem - mosolyodott el olyan szépen, hogy én is felvidultam tőle.
Elindultunk együtt a faháza felé. Nem mertem megfogni a kezét, azért sem, hátha valaki meglát minket. De olyan közel mentem mellette, hogy a vállunk néha összeért. Nem zavarta. Kinyitotta az ajtót, befelé indult, visszafordult, s most ő nézett a szemembe. Mivel én le sem tudtam venni róla a szemem, a tekintetünk ismét összetalálkozott. Újra csak bámultuk egymást. A testem újra megtelt izgatottsággal és valami különös érzéssel, amelyre nincs megfelelő szó. Bementünk és becsuktam magam után az ajtót. A kis házikóba ahogy a függönyön keresztül besütött a nap, sárga félhomály lett úrrá.
- Gyönyörű vagy! - törtem meg a romantikus csendet.
- Te sem panaszkodhatsz - hangzott a halk válasz.
Mint a filmekben. Csak néztük egymást, s közben a fejünk folyamatosan közelített egymáshoz. Hátha nem ezt akarjuk. Hátha megszólal a másik, hogy ezt nem szabadna megtennünk. Ehelyett végül összeértek az ajkaink, és egy egyszerű puszit adtunk a másiknak. Felemeltük a fejünket és újra egymást csodálgattuk.
Kezemet finoman a csípőjére tettem. Onnan pedig óvatosan csúsztattam oldalt végig a combján. A puszta, ruhán keresztüli érintéstől megremegtem. És ez csak fokozódott, mikor olyan közel lépett hozzám, aminél jobban nem is lehet. Mindenünk összeért. A combunk. A hasunk. A mellkasunk. A csípőnk, erősen, határozottan.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.15 pont (33 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 t.555 2018. 03. 14. szerda 01:42
Nagyon szépen alakult!
#8 Andreas6 2017. 09. 2. szombat 06:02
Nagyon jó lett, meglepetésszerű javulás az első rész után.
#7 vakon53 2016. 03. 21. hétfő 15:42
Holvan a folytatás?
#6 A57L 2014. 10. 27. hétfő 14:35
Nem lett rossz.
#5 utazo 2013. 12. 13. péntek 15:07
folytatast!!!
#4 papi 2013. 06. 6. csütörtök 15:47
Egy párkapcsolat kétirányú utca.
#3 v-ir-a 2010. 04. 4. vasárnap 19:58
nekem is tetszett nagyon...talán én is jobban figyelek ezután a páromra:-)
#2 pisti47 2010. 03. 30. kedd 05:25
Fogalmazás:5-ös, helyesírás:5-ös, tehát összesen 10pont. Nagyon jó.
#1 Törté-Net 2010. 03. 30. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?