Régi nyarak-régi szerelmek 3. rész

(kihagyható rész annak, akit fáraszt az olvasás, bár akad benne néhány fontos információ)
A hegy – amelyet éppúgy nincs szándékomban megnevezni, mint a szereplő személyeket – létező, akárcsak e történet szereplői. A legtekintélyesebb magasságot képviselő hírességek közé tartozik nálunk, és mint általában a hegyekre, különböző irányokból vezet rá az út.
Régen, három és fél éves koromban voltam itt először. Az utolsó négyszáz méter kivételével saját lábamon tettem meg az utat, amelyen már annyiszor fel akartam menni azóta, de mindig máshogy sikerült. Azt az utolsó pár száz métert akkor Boris néni nyakában ültem végig, aki a batyuja fölé feldobott engem, mert iszonyatos vihar tört ránk a hegy utolsó szakaszán. Mindent elöntött a felhő, a ködben semmit se láttunk, de az asszonyok – négyen – tudták jól az utat, rohantak velem fölfelé, hogy védett helyre érjünk, hiszen a remete barlangja már nem volt messze szerintük, s valóban másfél perc alatt elértük a bejáratot. Emlékszem – hogy is lehetne elfelejteni –, amikor mellettünk bevágott a villám, halálra rémültünk, és kis híján megsüketültünk.
Most erre az útra vágytam.
Anikó előző nap megnyugtatott, hogy a férje-mert bizony Kartal a férje lett, ahogy az már sejthető volt – és a kisfia elvisz engem a hegyre, azonban estére kiderült, Kartal Imrének másnap szerelnie kell, mert beadta a kulcsot az egyik gép a Tsz-ben. Lógott az orrom, Imrével előző nap jártunk gombászni. Most már úgy gondoltam, inkább a Nagy Hegyre kellett volna menni, megint nem lesz semmi régi vágyakozásomból. Ennek a Nagy Hegynek semmi köze persze a Csomolungmához, de magyar viszonylatban nagy.
Anikó ekkor huncut mosollyal azt mondta, majd szerez ő nekem vezetőt, csak legyek nyugodt és feküdjek le, mert reggel fel kell kelni, hogy együnk és időben elinduljunk. Faggatásomra azt mondta, a kis Imre, aki most négy éves múlt, tudja az utat a pokolba is, lesz hát, aki vezessen.
Reggelre kiderült, még valakit kerített, mert ketten, később láttam hárman is vártak az udvaron az Imi gyereken kívül. Egy huszonöt év körüli férfi, Kartal Imre régi haverja, és azoknak két alföldi rokona, két velem kb. egyidős lány, aki szintén szeretne feljutni a hegyre. Jóska eljön velünk egész a csúcs alatti részig, mert az erdészetnél dolgozik (a többiekkel már egy hete fönn vannak), Hajnalka meg Gyöngyvér pedig jön velünk a tetőre, onnan egyébként is már csak egy jó kilométer az út.