Múzeumok éjszakája 2. rész

Sziasztok, Regi vagyok, talán még emlékeztek a Múzeumok éjszakájára. Bár Anna megosztotta veletek a éjszaka folytatását, azonban azóta jó pár hónap múlt el, nem tétlenül...

Akárhányszor találkoztunk kimondva kimondatlanul tudtuk, mi is az a huncut kis mosoly a szánk sarkában, sok minden történt és mi még sem tudtunk soha haragudni egymásra és a titkunk is a miénk maradt. Áskálódások és egymásnak ugrasztások hada indult meg egy munkahelyi viszály miatt, mi sem maradtunk ki, senki nem tudta a titkunk így próbáltak egymásnak ugrasztani minket. Hónapokig nem találkoztunk, mivel én nem dolgozhattam, de azért néha telefonon beszéltünk. Semelyikünk nem kérdezet rá, mi a helyzet, hogy tovább. Aztán újra munkába álltam, nap, mint nap találkoztunk, de semmi különös nem történt míg az egyik reggel kollégáinkkal nem törődve közölte a konyhában felém hajolva: "Veled álmodtam! ". Szóhoz sem tudtam jutni, csak a sajtos melegszendvicset ejtettem el kétszer. Azt hittem megzavarodom. Nem tudtam mit tegyek, de éreztem, hogy most rajtam a sor és miután az első lépést ő tette meg, nekem most vagy reagálnom kell erre, vagy... de ezt hagyjuk is. Tudtam, hogy akarom a folytatást. Valahogy úgy alakult a délelőttünk, hogy kizárólag pár ember maradt bent a munkahelyünkön. Az ő irodájukban azonban csak ő egyedül. Véletlenül arra volt dolgom és úgy, mintha nem is tartanám fontosnak, rákérdeztem, hogy mit is álmodtál. Szelíden elpirult és lágy hangján magyarázkodni kezdett.
– Nyugi. Csak kérdeztem, kíváncsi vagyok!
– Ööö, inkább leírom. – mondta, de már sajnáltam olyan elcsukló volt a hangja.
– Jó, de siess, már nagyon kíváncsi vagyok. – Huncutul kacsintottam és kisétáltam az irodából.