Tündér

Csendes volt az erdő. A napsugarak könnyen törtek utat maguknak a fák gyér lombján át. Egy letört faágon egy kis tündér ült. Magányosan bámult a semmibe. Kellemesen langyos levegő simogatta bőrét, de ő nem élvezte. Egyedül érezte magát, olyannak, akire senkinek nincs szüksége. Hirtelen neszt hallott a közeléből. Odakapta volna tekintetét, de hirtelen elhagyta minden ereje. Hangtalanul terült el az ágon.

– Látom, felébredtél – mosolygott rá egy férfi.
Selene álmosan pislogott maga elé, nem tudta hirtelen hol van. De lassanként felfedezte, hogy fogságba került. Rémülten pillantott körbe, de kiutat nem látott az üvegből.
– Ne ijedj meg, nem akarlak bántani – mondta a férfi.
– Engedj el, kérlek...
– Nem tehetem.
– Kérlek... – nézett kétségbeesett szemekkel a férfira Selene.
Ő pedig csak megrázta a fejét és elfordult a tündértől. A szoba közepén álló asztalhoz ment, ahol egy kicsi, piros színű kristály fénylett egész halványan. Felemelte a kristályt, ami egy vékony láncon függött. Nézte egy darabig, majd zsebébe süllyesztette.

Selene figyelte a férfit. Nem volt túl magas, erős testalkatúnak sem tűnt, de ahogy ökölbe szorította kezét és izmai megfeszültek karján, a tündér látta, hogy erőben sem szenvedhet hiányt. Mégsem ez adta a tiszteletet követelő kisugárzását. A tündér újból végigmérte fogvatartóját. Rövid, sötét haj, barna szemek, emberi öltözék. Nem talált rajta semmi furcsát, semmi árulkodó jelet, de biztos volt benne, hogy nem egyszerű ember az, akit ilyen légkör vesz körül.
– Hogy hívnak? – vetette oda a tündérnek a férfi.
Selene nem válaszolt.
– Én Nathan vagyok – állt meg az üveg előtt a férfi.
– És mi vagy? – nézett szúrós tekintettel Nathan arcába a kis tündér.
Halvány mosoly. A férfi válasz helyett inkább újból végigmérte az aprócska női testet. Apró, de gyönyörű. Rövid, vörös haj, néhány már szinte természetellenesen narancssárga tinccsel, pisze orr, formás test, áttetsző, finom vonalú szárnyak. Szerette volna emberi méretben is látni dacos foglyát.

– Egy tündér nem tudja megmondani rólam, ki vagyok? – hajolt az üveg fölé a férfi.
A börtönét lezáró hálón keresztül Selene megérezte a férfi illatát. Akárhogy is haragudott rá, ez kellemes élmény volt számára. El is felejtett hirtelen válaszolni.
– Na mi történt? – zökkentette ki bódultságából Nathan hangja.
– Semmi. Hagyj békén! – fordított hátat a férfinak.