Odüsszeusz és Nauszikaá igaz története

Forrón s vakítón kelt fel a nap Szkhéria szigete fölött. A meztelen férfi hunyorogva nyitotta ki a szemét. Valami különös hang ébresztette fel, amelynek forrását egy bizonyos testrésze sejtette a legjobban: tudniillik orbitális méretű erekciója volt.
– Hol lehetek? – motyogta magában a férfi, akinek közben eszébe jutott egy-két dolog, többek között az, hogy őt Odüsszeusznak hívják. Látta, hogy testét undok, nyálkás hab borítja, bőrét felmarta a só, és akkor már arra is emlékezett, hogy három napig szívta a brét a tengeren, miután a hajója elsüllyedt. Most, bár pocsékul érezte magát, örült annak hogy él, és megnyugtatta hatalmas merevedése is.
Elkezdett feltápászkodni, amikor újból hallotta a hangot. Apró sikkantás volt, kétségkívül egy lánytól származott. A sikkantást hangosabb sikolyok és nyögések kísérték. Odüsszeusz kíváncsisága most már nagyon erős volt. Körülnézett, de csak bokrokat látott, amelyek mögött egy folyót sejtett. Meztelenül közelebb lopakodott a bokrokhoz, és lekukucskált a folyópartra.
A szíve is majd kiugrott attól, amit megpillantott. A farka pedig keményebb lett, mint valaha.

A sekély vizű görög folyócska torkolatánál öt meztelen lány hancúrozott. Ruhácskájuk a part menti mosógödrökben ázott, két öszvér meg édes jó füveket rágott a gyepen, egyszóval önmagában is idilli volt a kép, ám a látványt nagyban feljavította a lányok viselkedése. Azok ugyanis nyalták egymást.
Az öt közül egy a hátán feküdt, széttárt lábakkal, míg egy csinos kis barna lefetyelte őt. Egy másik a hátán feküdt, és egy hollófekete az arcára telepedett, bájosan mozgatva a fenekét, és halkan sikongatott. A két nyalásba merült leányzó közben ujjazta a saját punciját. Ám a lányok közül a legszebb, egy hókarú szépség, nyakában arany diadémmal, az álldogált. S noha messziről látszott, hogy a szemérme milyen duzzadt és nedves, nem nyúlt magához, csupán a mellét simogatta. Közben szavakat mormolt halkan, s Odüsszeusz először nem értette, de hamarosan rájött: a lány phaiák nyelven egy verset szaval:

Észbontó szerelemmel emészt megint
keserédes Erósz, ez a szörnyeteg.
Hozzám, Atthisz, a gondolatod se száll,
s Andromedához, akár a madár, repülsz...