Villám, a fekete csődör 2. rész

A délután folyamán Andi cukorfalat volt, úgy viselkedett, mint aki valami óriási tehertől megszabadulva megkönnyebbült. Kimondatlanul is mindenki számára világossá tette, hogy több van közöttünk egyszerű barátságnál. A langymeleg tavaszi délután lassan estébe fordult, elkezdtünk szedelőzködni, hogy haza induljunk, de Tatáék addig marasztaltak bennünket, hogy végül is ott aludtunk. A vidék szigorú etikettje szerint Andit és engem a ház két legtávolabbi sarkában szállásoltak el. Ahhoz, hogy átosonjunk egymáshoz, a közöttünk levő szobákon kellett volna észrevétlenül átlopakodni, amelyekben a két idősebb generáció aludt. Reménytelen volt, így hát én álmodozással, fantáziálással töltöttem a fél éjszakát, mire nagy nehezen elnyomott a fáradtság.
Másnap a reggelinél gyanús volt, ahogy Tata sokat sejtetően hunyorgott rám, és Andin láttam, hogy tűkön ül, sürgős mesélnivalója van. Azt gondoltam, az éjjel látott valami ijesztőt, pl. Egy pókot a sarokban, vagy hallott valami mocorgást, ami megrémisztette. Reggeli után kézen fogva szaladtunk ki Villámhoz, a fekete csődörhöz. Az évszakhoz képest nagyon meleg volt az időjárás. Andi köszönésképpen átölelte a ló nyakát, – aki vidáman felnyerített, – majd felém fordult és mesélni kezdett:

Álmomban az éjjel kisgyerekként, a nagyszüleim tanyáján, egy forró nyári napon a kacsaúsztatóban lubickoltam meztelenül a kacsákkal. Tata az öreg kancát, Rárót, vezette kötőszáron, lovaskocsival indult ki a szőlőbe borért.

– Jer ide Andikám! – Kiáltott felém.
Én rohantam hozzá,  apró – talán 4-5 éves lehettem álmomban – lépteimmel. Tata az ölébe kapott, körbe puszilgatott, és megkérdezte.

– Van-e kedved lovagolni Aranyom?
– Igeeen! – Sikítottam örömömben, és ezúttal én puszilgattam össze-vissza napbarnított arcát, az sem zavart, hogy a borostája szinte sercegett az ajkaim alatt.
Tata az egyik kezével az ölében tartott, a másikkal megsimogatta az öreg kanca pofáját, valamit dörmögött neki, mire a ló szinte letérdelt, olyan mélyre hajtotta le a fejét. Az Öreg szinte felhajított az óriási ló hátára. Félelmetes, izgalmas, ugyanakkor felemelő volt az érzés. Szerettem az öreg kancát, és imádtam lovagolni is. Ösztönösen a sörényébe kapaszkodtam és így mentünk ki a lovaskocsiig, míg tata a kocsi elé fogta a vén jószágot, majd kimentünk a szőlőbe. Én végig a ló nyakán feküdtem, szorosan hozzásimulva, hol a sörényébe kapaszkodva, hol a nyakát átölelve.