A+ A-

Összetört Játékszer

Gyűlöllek! - kicsaptam magam mögött az öltöző ajtaját, majd ugyan azzal a lendülettel vágtam be magam mögött. A kiáltás élesen, és hangosan tört ki belőlem. Minden fájdalmammal együtt... majd mikor tudatosult bennem, hogy voltaképp mit is mondtam hirtelen, összeharaptam az ajkam. Olyannyira, hogy megérezhettem a vérem semmihez sem fogható ízét... gyenge voltam... nagyon gyenge... Ez a délutáni edzés kiszívta minden energiámat. Ruhástul léptem be a zuhanyfülkébe, majd mikor megengedtem a csapot, hátamat a hideg csempének vetettem és leroskadtam. - Gyenge vagy Jill... - suttogtam magam elé. Nem bírtam levenni a kezem a fehér gipszkötésről... "miért tetted ezt velem? - tettem fel a kérdést magamban. Bár akkor fogalmazódott meg bennem először, mikor ott a küzdőtéren a földre küldött és megalázott mindenki előtt, és az óta... százszor, ezerszer tettem fel magamnak újra és újra, de választ azt nem találtam... még nem...
- Harpoon! - mintha álomból keltem volna. Felkaptam a fejem. Füleltem... Ezt a hangot soha nem fogom elfelejteni. Már akkor tudtam mikor meghallottam. - Harpoon! - szólt ismét, de az előbbinél kissé erősebb hangon. Feltápászkodtam, és elzártam a csapot és, úgy ahogy voltam kimentem az öltözőbe.
- Vezér! - azonnal haptákba vágtam magam. Felszegtem az állam, de minden porcikám úgy fájt, hogy a fájdalom egy pillanat alatt, mintha áramütés ért volna végig cikázott a testemen. Összeszorított fogakkal, de el kellett viselnem. Nem sírhattam... mert ha megengedek magamnak ekkora hibát az érzelmeim átveszik az uramat felettem. Nem ezt nem engedhetem. Főleg, előtte nem.
Háttal állt nekem. Az ablakon beszűrődő vérnarancs napsugarak körvonalazták a testét. Ha nem azzal lettem volna elfoglalva, hogy megtartsam az egyensúlyom, valószínű belefeledkeztem volna a látványba...
Lassan megfordult. Kezeit hátra kulcsolta, tekintetét mélyen a szemembe fúrta, és kimért lépésekkel megindult felém. A szemei... az erőtől sugárzó zöld szemek. Már akkor tudtam, mikor először láttam, hogy soha nem fogom elfelejteni...
Megállt előttem. Lassan végigmért. Tetőtől talpig. Beleremegtem. Talán még el is pirultam, közel hajolt... nagyon közel...
- Szánalmas látvány vagy - sziszegte az arcomba. Majd egy lépést hátra lépett, és ismét végigmért.
Halkan felnyögtem. Tényleg szánalmas látvány lehetek. Meggyötörten, fájdalomtól eltorzult arccal, vizes szembe lógó hajjal, ázott ruhában, és amit a legjobban fájt, egy gyengeségemet bizonyító kötéssel a karomon. Mélyen legbelül igazat adtam neki.
Karját keresztbe fonta a mellkasán. - Választ vársz ugye? - törte meg mély hangjával a csendet. - Arra... - fejével a jobb karom felé biccentett. - még mindig nem tudtam megszólalni. Bármennyire is szerettem volna. Képtelen voltam bármit is kinyögni. Így há,. csak némán bólintottam egyet.
- Új életet kaptál tőlem... én adtam neked egy második esélyt az életben. - kilibbentett egy szemébe lógót tincset. - most már... fúria vagy Jill. Kiválasztott. És mindezt csak így eldobnád magadtól, egy ilyen kis... semmiség miatt... ? - újra a kezemen lévő gipsztömbre mutatott.
Összerezzentem. Semmiség?! Újra lepergett előttem az a pillanat mikor a gyakorlószőnyegen elkapta és kicsavarta a csuklómat.. az egész testem tehetetlen ívbe feszült, csak sikoltozni tudtam.. És Ő... a Vezér egy egyszerű mozdulattal eltörte a csontom... Semmiség... - Elgondolkoztál már azon, hogy miért tettem érted bármi t is? - szegezett nekem egy újabb kérdést. Felidéztem magamban azt a napot mikor először találkoztunk. 16 éves voltam... magányos... eléhagyatott... megszöktem otthonról. Megmentette az életemet. Ha ő nincs, azok az alakok megerőszakolnak... ha ő nincs már rág elsorvadtam volna... - Látok benned valamit - - újra megindult felém. Lassan lépdelt körülöttem. Én pedig némán, lehajtott fejjel csak remegni tudtam. De nem a hideg miatt, bár a ruháim még mindig vizesen tapadtak a testemhez. - Erőt... kitartást... akaratot... - minden egyes szó után közelebb hajolt hozzám. Majd megállt velem szemben. - Ezért adtam neked egy lehetőséget, hogy élhess - hirtelen belém hasított a felismerés. Igaza van... hálásnak kell lennem. - Az is vagyok...(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.22 pont (9 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 vakon53 2016. 02. 7. vasárnap 16:50
Egynek elmegy.
#1 Törté-Net 2006. 07. 14. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?