Kézenfogva vezette a nőt, fel a lépcsőn, végig a folyosón a játékszobához. Bosszantotta a gőgös arrogancia, ahogy azt mondta - milyen érdekes- mikor először említette neki a szobát és a játékgyűjteményt. Mintha ezek a dolgok méltóságán aluliak lennének, ilyen szenvedély nem is létezne, csak egy magányos férfi szomorú életének jelképei lennének.
Végül sikerült meggyőzni, hogy nézze meg, még ha csak nevetni akart is. Most majd megtudja mi az a szenvedély.
- Többnyire viktoriánusok vannak a gyűjteményemben- mondta neki, ahogy az utolsó kis lépcsőfokokon mentek a folyosó végén. - A viktoriánusok nem voltak ám olyan unalmas emberek, ahogy gondolják róluk- mondta, és elővett egy kulcsot hogy a zárba illessze. - Nekik is megvoltak a maguk titkai, a szenvedélyeik és a sötét vágyaik.
- Igazán? - mondta, miközben elnyomott egy ásítást amíg várta, hogy a férfi kinyissa az ajtót.
- Oh igen, pont olyan sötétek, mint a tieid- mosolygott. Végül kinyitotta az ajtót és ahogy egyre beljebb nyomta elkapott egy érdeklődéssel teli villanást a nő acélszürke szemeiben.
- Csak utánad, - intett.
A szoba félhomályban fürdött, a pislákoló fény gyenge gázlámpák sárga fényére hasonlított, az árnyékok lassan táncoltak a falakon. A sárga homályban rongybabákkal, bádog figurákkal, porcelánbabákkal és faragott elefántcsont figurákkal teli szekrényeket és polcokat látott. A szoba közepén, minden fölött uralkodva, a figyelmét oda parancsolóan állt egy nagy fa hintaló.
Akkora volt, mint egy póni, tökéletes faragással. A fa csiszolt és lakkozott, a sörénye és a farka durva fehér szőr volt.
- Csodálatos, nem? - kérdezte.
- Van itt némi mesterségbeli tudás. - egyezett bele a nő, végigsimítva a ló horpaszán. Melegnek érezte a fát, ahogy végigfuttatta rajta az ujjait, mintha a bestia lélegezne. - Igen, tagadhatatlan, ez szép munka.
Hagyta, hogy a nő simogassa a lovat egy ideig, majd megkérdezte:
- Nem akarsz esetleg lovagló ülésben ráülni? Jó érzés lenne a combjaidon érezni a csiszolt fát.-
Hirtelen visszarántotta a kezét, mintha a ló megharapta volna. - Oh, azt hiszem nem! - nevetett idegesen.
Természetesen! Ilyen gyerekes szórakozás nem való egy ilyen fennhéjazó nőnek!
- Csak egy pillanatra? - győzködte. - Senki más nincs itt, hogy láthatná. Ahogy mondtam a viktoriánusoknak megvoltak a maguk titkai. A ló nem egészen az aminek látszik. A kíváncsisága győzött, rámosolygott a férfira.
- Nos...-
- Gyerünk! - vigyorgott, a kezével sürgetve a nőt. - Mégegyszer gyermek lehetsz. Ezegyszer nevethetsz örömből, nem csak megvetésből.
- Fel kell húznom a szoknyámat, különben nem tudok felülni rá. - mondta. - Segítesz?
- Esetleg meztelenül? - javasolta. - Szőrén ülni meg? Eljátszhatnád, hogy egész éjjel meztelenül vágtatsz.
Összeráncolta a homlokát és felhúzta a szoknyáját, majd segítségért nyújtotta a kezét. A férfi a másik kezével a lovat kitámasztva segített a nőnek felmászni a lóra.
- Most tedd a lábad a kengyelbe és fogd meg a gyeplőt. - mondta neki, és mikor elhelyezkedett levette a kezét a lóról. Az lassan hintázni kezdett a súly alatt, egy-két centit előre, egy-két centit hátra.
Még egyszer mosolygott, a magatartása most már sokkal kevésbé volt tartózkodó.
- Mintha érezném a szívét verni a lábaim között.
- Azt mondják a lovaglás nagyon izgalmas tud lenni egy nőnek, a nyers erővel a combjaid között. Dőlj előre - utasította. - Kapaszkodj szorosan.
Az ujjai összekulcsolódtak a bőr gyeplő körül, előre döntötte a fejét és a ló egy kicsit elmozdult.
- Nem láttad a lyukat a gerincnél? - kérdezte, egy pillanatra megállítva a ló mozgását.
- Csodálkoztam is. - vallotta be.
- Hogy mi lehet a célja, ugye?
- Igen.
Vigyorogva megtolta a ló farát és az újból előre billent, ezúttal egy kicsit jobban. Ahogy a ló előre billent, és a nő ráhajolt a nyakára, egy fából készült, szépen csiszolt fallosz emelkedett ki a lyukból és szépen a nőbe csúszott.
(...)
A póni
Fordítás
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 7.88 pont (26 szavazat)
