A póni

Kézenfogva vezette a nőt, fel a lépcsőn, végig a folyosón a játékszobához. Bosszantotta a gőgös arrogancia, ahogy azt mondta – milyen érdekes – mikor először említette neki a szobát és a játékgyűjteményt. Mintha ezek a dolgok méltóságán aluliak lennének, ilyen szenvedély nem is létezne, csak egy magányos férfi szomorú életének jelképei lennének.
Végül sikerült meggyőzni, hogy nézze meg, még ha csak nevetni akart is. Most majd megtudja mi az a szenvedély.
– Többnyire viktoriánusok vannak a gyűjteményemben – mondta neki, ahogy az utolsó kis lépcsőfokokon mentek a folyosó végén. – A viktoriánusok nem voltak ám olyan unalmas emberek, ahogy gondolják róluk – mondta, és elővett egy kulcsot hogy a zárba illessze. – Nekik is megvoltak a maguk titkai, a szenvedélyeik és a sötét vágyaik.
– Igazán? – mondta, miközben elnyomott egy ásítást amíg várta, hogy a férfi kinyissa az ajtót.
– Oh igen, pont olyan sötétek, mint a tieid – mosolygott. Végül kinyitotta az ajtót és ahogy egyre beljebb nyomta elkapott egy érdeklődéssel teli villanást a nő acélszürke szemeiben.
– Csak utánad, – intett.

A szoba félhomályban fürdött, a pislákoló fény gyenge gázlámpák sárga fényére hasonlított, az árnyékok lassan táncoltak a falakon. A sárga homályban rongybabákkal, bádog figurákkal, porcelánbabákkal és faragott elefántcsont figurákkal teli szekrényeket és polcokat látott. A szoba közepén, minden fölött uralkodva, a figyelmét oda parancsolóan állt egy nagy fa hintaló.
Akkora volt, mint egy póni, tökéletes faragással. A fa csiszolt és lakkozott, a sörénye és a farka durva fehér szőr volt.
– Csodálatos, nem? – kérdezte.
– Van itt némi mesterségbeli tudás. – egyezett bele a nő, végigsimítva a ló horpaszán. Melegnek érezte a fát, ahogy végigfuttatta rajta az ujjait, mintha a bestia lélegezne. – Igen, tagadhatatlan, ez szép munka.
Hagyta, hogy a nő simogassa a lovat egy ideig, majd megkérdezte:
– Nem akarsz esetleg lovagló ülésben ráülni? Jó érzés lenne a combjaidon érezni a csiszolt fát. -
Hirtelen visszarántotta a kezét, mintha a ló megharapta volna. – Oh, azt hiszem nem! – nevetett idegesen.
Természetesen! Ilyen gyerekes szórakozás nem való egy ilyen fennhéjazó nőnek!

– Csak egy pillanatra? – győzködte. – Senki más nincs itt, hogy láthatná. Ahogy mondtam a viktoriánusoknak megvoltak a maguk titkai. A ló nem egészen az aminek látszik. A kíváncsisága győzött, rámosolygott a férfira.
– Nos... -