A+ A-

Titkárnőből rabszolga 5. rész

Kora délután búcsúzunk el. A hazafelé úton a főnököm felteszi azt a kérdést, amelyen már én is sokat gondolkodtam:
"Beszéltél már azzal a céggel, ahova mentél volna dolgozni?"
"Nem... pénteken nem volt rá időm, és túlságosan össze voltam zavarodva... Nem tudtam, hogy mit mondjak nekik."
"Rendben. Hétfő reggel kezdjél ott, ahogy megbeszéltétek. Ha a munkaszerződés miatt kérnék a kilépős papírjaidat, mondd azt, hogy beteg a személyügyesünk, de utánanézel. Szerdáig dolgozz ott, majd mond azt, hogy magánügyi okok miatt, bár borzasztóan sajnálod, de sajnos nem maradhatsz.
Jó lenne, ha csütörtökön már nem kellene bemenned, úgyhogy lehetőleg reggel közöld velük. Addig is minden nap, amikor ott végeztél, gyere be hozzánk. Mindig hívj fel telefonon, amikor elindulsz.
Amikor a céghez mész, úgy öltözöl, ahogy akarsz, de mire bejössz az irodába, bugyi ne legyen rajtad. Neked van kocsid, nem?"
"Van, csak most épp szerelőnél. Kedden lesz kész, ha hinni lehet az ügyfélszolgálatosnak..."
"Rendben. Gyere taxival, ne mássz át a városon pucér puncival. Lehet, hogy megdugnának párszor útközben, ami nem is lenne baj, viszont iszonyú mocskosak az utcák és a közlekedési eszközök. Ne felejts el számlát kérni. Mármint a taxistól. És még egy: sürgősen borotváld le a pinádat, egyetlen szőrszálat sem akarok látni rajtad legközelebb."
Ez a megoldás számomra is tökéletesen megfelel, bár az "új" helyen nagyon kínosan érzem magam. Jópofa cégnek tűnik, az első nap szinte alig adnak munkát, főleg a munkatársak bemutatása és a különböző feladatokkal való megismertetés zajlik. Ettől függetlenül igyekszem minél többet magamra vállalni, hogy később elhigyjék, komoly oknak kellett lennie, ami miatt lelépek.
Esténként bementem a céghez - a főnököm úgy viselkedett velem, mintha soha, semmi sem történt volna köztünk. Egyetlen apróságot leszámítva: valahányszor megérkeztem, leellenőrizte, hogy valóban babapopsi-simaságú-e a puncim. Ezt követően megnéztem, milyen SOS munkáim vannak, ami valóban nem tűrt halasztást, azt gyorsan megcsináltam, a többit pedig rendszerezve előkészítettem csütörtökre. Valójában nem volt különösebb gond. Azzal ugyan tisztában voltam, hogy meg fogok szakadni a melótól, de ezek főleg adminisztratív jellegű feladatok voltak, tárgyalás, szerződés-előkészítés, fontos megbeszélés nem volt ezekben a napokban, kivéve Vincent látogatását, de ő inkább csak ismerkedett - távollétemben - a céggel és a főnökömmel, szerződéskötésre, komolyabb tárgyalásra nem került sor.
Szerdán beszéltem az "új" főnökömmel. Nagyon meghökkent, főleg a "nagyon komoly magánéleti okokra" való hivatkozásnál, amelyet akkora sóhajjal hoztam a tudomására, hogy nem is mert faggatni. Szerdán sokáig maradtam, hogy mindent rendbetegyek, és minél kevesebb fennakadást okozzak, majd beugrottam a végre megjavított Kispolskimba, és már siettem is az igazi főnökömhöz.
Nagyon be voltam sózva: szombat óta lényegében semmi sem történt, és majd megőrültem a vágytól. A pár másodperces tapogatások, amikor a borotválkozás minőségét ellenőrizte, csak még jobban felhergeltek, ám szexről, kielégülésről szó sem volt. Este, amikor beestem az ágyba, majdnem magamhoz nyúltam, ám valami furcsa, megmagyarázhatatlan félelem visszatartott. Biztos voltam benne, hogy erről is be kellene egyszer számolnom, és nagyon szégyelltem volna. Ráadásul nem voltam teljesen biztos benne, hogy egyáltalán szabad-e.
Már majdnem megérkeztem a céghez, amikor rádöbbentem, hogy nem vettem le a bugyimat. A következő közlekedési lámpánál gyorsan feljebb igazítottam a szoknyámat, felemeltem a fenekemet, és letoltam. Miután kiléptem belőle, illedelmes kislányhoz méltóan lehajoltam érte, hogy fölvegyem és elrakjam a ridikülömbe. Amikor újra felültem, és lecsekkoltam az - egyébként még mindig piros - lámpát, gyorsan körülnéztem, nem látott-e meg valaki. Meglátott. A szomszédos autóból úgy bámult egy pasi, hogy attól tartottam, kiesik a szeme. Bár az ő sávjából elvileg nem lehetett balra fordulni, ez a legkevésbé sem zavarta: követni kezdett. Tettem néhány kört, hogy lerázzam. A céghez persze nem tudott volna bejönni utánam, hiszen a parkolóőr megállította volna, ám nem akartam, hogy megtudja, hol dolgozom.
Mint ha mi sem történt volna. Kedves, távolságtartó, korrekt. Azt sem tudom, melyik lábamra álljak. Napok óta egy merő erogén zóna a testem a hajam szálától a kisujjam körméig, amióta csak a saját külön bejáratú rabszolgájává és ribancává tett, azóta először térdelnék elé megalázottság nélkül, színtiszta lelkesedéssel, de úgy látszik, most nem kell. Dolgozunk. Egyeztetjük, mi minden vár rám holnap, és ebbe a "mi vár rám"-ban kizárólag csak munkaügyi témák férnek bele. Néha már szinte zihálok, annyira kapkodom a levegőt. Végül: "Hazaviszlek".
Az én kocsim meg persze a parkolóban marad, de ki bánja?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.06 pont (47 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2014. 03. 31. hétfő 05:48
Nem rossz.
#2 srb4fncm 2008. 07. 20. vasárnap 18:48
oké
#1 Törté-Net 2004. 07. 29. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?