A+ A-

Beteljesült szerelem

Életemben először igazán szerelmes voltam. Persze sikerült jól melléfognom, hisz már foglalt volt szívem választottja. Pech, de bele kellett törődnöm, hogy többszöri próbálkozásom ellenére sem sikerült elérnem nála a legcsekélyebb változást sem irántam táplált érzelmeiben, amik a barátság - ha nevezhető annak - fogalmában ki is merültek. Pedig én tényleg mindent megpróbáltam... Aztán teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok és azon vettem észre magam, hogy már egy éve miatta szenvedek. Nem tudtam mihez kezdjek... Csalódottságomban és egyre növekvő unalmamban végül odáig jutottam, hogy az internetre erotikus történeteket kezdtem írogatni. Hiányzott valaki, aki szeret, aki cirógat, aki kielégíti a vágyaimat... és nem akárkire vágytam, hanem rá. Csak és kizárólag őt akartam. De sajnos, róla már lekéstem. Így hát egyelőre nem maradt számomra más, mint a saját fantáziám.
Egyik nap, viszont a történetemre olyan hozzászólást kaptam, aminél egy pillanatra megállt ereimben a vér. Istenem, ez nem lehet ő. Vagy mégis?! És az én történetemet olvassa... ez nem lehet igaz. Úgy éreztem ki kell derítenem. Ezek után izgalommal teli napok következtek számomra. A hozzászólásaira mindig reagáltam valamit, hamar "összeismerkedtünk", e-mail címet cseréltünk, leveleztünk. Nem tudtam még teljesen biztosan, hogy tényleg ő az. Nem tudtam, hogy csak poénból ment-e bele a játékba, vagy tényleg tudja ki vagyok. Sosem említettünk konkrét dolgokat egymásról, de az apró, néha piszkálódó megjegyzéseink sokat (?) elárultak. Feltéve, ha tényleg nem csak szórakozott velem. Időközben az e-mailjeink egyre személyesebbé váltak, annak ellenére, hogy nem esküdtem volna meg rá, hogy tényleg, 100%-ra biztosan ő az, akinek küldöm őket. De mégis ezt akartam hinni és jó volt. Ha csak becsapom magam, akkor is jó így egy ideig.
Már hetek óta leveleztünk, amikor hirtelen ötlettől vezérelve leírtam neki, mit is szeretnék vele abban a pillanatban csinálni. Erotikus történet helyett, most erotikus levelet írtam. A hatás pedig nem maradt el, mert másnap tőle is egy hasonló tartalmú mailt kaptam. Hamarosan elég gyakran váltottunk ilyen leveleket. Azt hiszem ezek után már joggal mondhatom, hogy igencsak személyessé vált kettőnk kapcsolata. Egyik éjjel - úgy éjfél után pár perccel - pittyegett a mobilom. Sms. "Szia Phoebe. ;-) Találkozunk?" Rövid és lényegretörő, mint minden eddigi sms, amit tőle kaptam. Csak azokban nem Phoebe-nek hívott. Phoebe-ként nem is adtam meg neki a számomat. Ezek szerint tényleg tudta ki vagyok. Nagyon izgatott lettem. "Ha akarod. :-) Mikor?" Küldtem a választ. Pár másodperc és megcsörrent a mobilom. Ijedtemben majdnem eldobtam a kezemből. Ő hívott. Féltem beleszólni, de nem tehettem mást.
"Szia." - mondtam bizonytalan hangon.
"Szia." - mondta ő is - "Ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak. Ugye nem ébresztettelek fel?"
"Nem, dehogy. Tudod, hogy én ilyenkor mindig ébren vagyok."
"Ráérsz most?" - kérdezte.
"Most?" - kérdeztem vissza teljesen meglepődve.
"Igen." - válaszolta - "De, ha nem, akkor legyen holnap - vagyis ma - délután."
"Nem, nem... Jó most is." - mondtam és egyre izgatottabb lettem. Megbeszéltük, hogy értem jön. Fél órán belül egy ismerős autó állt meg a ház előtt. Újból csörrent a mobilom.
"Itt vagyok. Gyere." - mondta.
"Egy perc és lent vagyok."
Rohantam le a lépcsőn. A szívem a torkomban dobogott. Talán a rohanástól is, de inkább az izgalomtól. Féltem újból találkozni vele, de már nagyon vágytam is rá. Kiléptem a kapun. Ahogy közeledtem, ő kiszállt az autóból és rámmosolygott.
"Na szia." - mondta továbbra is mosolyogva.
"Szia." - Próbáltam én is mosolyogni, de zavaromban nehezen ment. Meglepetésemre még egy puszit is kaptam.
"Megyünk?" - kérdezte, mert csak álltam és néztem rá.
"Aha..." - mondtam. - Nem volt túl értelmes válasz... viszont a célnak megfelelt.
"De hova is megyünk?" - kérdeztem kíváncsian.
"Van kedved sétálni egyet?"
"Persze." - mosolyodtam el.
"Duna-part?"
"Szuper."
Így hát beültünk az autóba és irány a Duna-part pesti oldala.
"Mióta tudod, hogy én vagyok az, akivel e-maileztél?" - kérdezte útközben tőlem.
"Már először is azért írtam neked, mert reméltem, hogy te vagy."
"Szóval az elejétől fogva?"
"Mondhatjuk. Bár bizonytalan voltam eleinte... És te mióta tudod?"
"Az elejétől. Csak, mint te." - mosolygott sejtelmesen maga elé. - Csak teltek a percek és mi beszélgettünk. Közben megérkeztünk. Kiszálltunk az autóból és elindultunk a sötét utcán a Duna partjára. Csak sétáltunk és beszélgettünk. Meséltünk magunkról, az eddigi életünkről, a jövőnkről, meg hasonló témákról... Elmondta, hogy egy hónapja szakított a párjával. Persze, erre én nem hagyhattam ki a kicsit gonoszkodó megállapítást, hogy akkor most ezek szerint én kellek neki vigasztalódni. De láttam, hogy ez nem esett jól neki. Bocsánatot is kértem érte többször is és örömmel nyugtáztam, hogy nem haragszik.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.5 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 A57L 2014. 06. 19. csütörtök 05:39
Nem lett rossz.
#5 papi 2013. 10. 1. kedd 08:01
Nagyon jó.
#4 listike 2013. 08. 10. szombat 19:15
Írj még ilyen szép történeteket. 10pont.
#3 v-ir-a 2013. 07. 20. szombat 21:40
nagyon szép, szenvedélyes...és ha ez igaz, akkor Te nagyon szerencsés vagy /voltál....:_) 8 pont
#2 MûvészÚr 2004. 03. 4. csütörtök 13:11
Nálam csúcs. Finoman végigvezetett történet. 10.
#1 Törté-Net 2004. 03. 3. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?