Titkunk

Minden baromi régen kezdődött. Ha nem velem történik, röhögve mondanám, hogy kamu.

Tizenöt múltam, alig. Kati, a nővérem meg lassan tizenhét, és az már majdnem felnőtt, vagy mi. Jó csaj volt, az fix. Tudom, mert egy paraván volt köztünk a panelban, egy fos vászon a kis szoba ágyainak elválasztásakét egy függönykarnison a plafonra szerelve, ami semmire nem volt jó, csak arra, hogy anyámék nyugodtan aludjanak, hogy ők megtettek mindent az erkölcsös nevelésünkért, a többi rajtunk múlik. Hát persze.

A paraván mögött mindent hallottam. Mindent.

Én nyomtam az első évet az elektronikai műszerész szakon. Az ujjaim hegyén már ott élt a forrasztóón szaga meg a szondák finom rezdülése. Orvostechnikai cuccokkal akartam foglalkozni később – EKG-k, ultrahangok, életjeleket leső masinák. Gondoltam, ha egyszer annyira értek a jelekhez, talán azt is észreveszem, ami a családban épp szétesik.

Csak akkor még nem tudtam, hogy a legfontosabb jeleket nem műszer mutatja.

Hanem egy paraván mögül jönnek. Éjjel. Halkan.

És azokat nem lehet kijavítani.

Péntek este volt, tizenegy múlt pár perccel. Apám horkolt, anyám szürcsölve aludt, Kati meg szipogott a paraván mögött. De nem sírt. Inkább olyan volt, mint aki egy régi filmet néz, és csak az orra folyik a meghatottságtól. Meg benyomott egy zsebkendőt az arcába, aztán folytatta a valószínűsíthető önsajnálatát.

Én meg ott feküdtem a másik oldalon, és azon agyaltam, hogy ez a hülye nővérem pontosan miért ittatja az egereket.

Mert hallottam. Mindent hallottam a paravánon át. A szipogást meg azt a halk neszt, ami olyan volt, mintha valaki apró lábakkal mászkálna a padlón. De nálunk nem volt egér. Soha.

Akkor meg mi a fasz volt az?

Persze jó testvérek voltunk, szóval szépen átosontam a paraván másik oldalára. Nem kellett kerülgetni, elég volt három lépés, és ott ültem mellette a földön, a falnak támasztva a hátam. Ő meg összekucorodva, térdét karolta, a kinyúlt pólójában meg az anyám volt bugyijában, ami már régen nem az anyáé volt, mert mindig azt hordta otthon Kati alváshoz.

– Mi a fasz bajod? – vágtam oda halkan.

Kati rám se nézett, csak a levegőbe bámult, aztán megszólalt, suttogva, ahogy szokott.

– Menj a picsába, te kicsi pöcs. Neked még a szőr sem pelyhedzik a lábad között. Honnan tudnád a felnőttek baját megérteni.

Elvigyorodtam. Ezt már ezerszer hallottam.