Nyuszikám 1. rész

Harmincöt éves vagyok, és tizenhét éve a szülőfalum melletti kisváros határában dolgozom egy háromcsillagos szállodában, egy horgásztó mellett. Rendszerint heti hét napot, néha két éjszakát is ráhúzva pluszban. A főnökeim szeretnek, megbecsülnek, vezetőnek is ki akartak nevezni, de én maradtam karbantartó. Az a srác, aki az épület minden szegletét ismeri a pincétől a padlásig. A szobákat, a konyhát, az éttermet, a kis wellnesst és a tóparti pihenőrészeket is.
Öten voltunk karbantartók. Nem volt főnök és beosztott, a kor sem számított. Az ötvenes ugyanúgy odatette magát, mint a frissen végzett tizenéves. Magunk osztottuk be a munkát, vállvetve, sokszor izzadva oldottuk meg a gondokat, és ha kellett, mi tartottuk életben a szállodát.
Csajok, nők akadtak az életemben. Egyszer majdnem egy férfi is, de az utolsó előtti pillanatban megfutamodtam. A szex sosem volt az életem középpontja, inkább csak a testem igénye.
A nők vagy fizetősek voltak, vagy elérhetetlennek tűntek, bár akadt olyan is, aki szó szerint levadászott. Az önbizalmam a béka feneke alá süllyedt, pedig állítólag jóképű pasas vagyok. Egyetlen tartós kapcsolatom a markommal volt.
Gyanítom az egész balfácánság a szüzességem elvesztésével kezdődött, de nem vagyok agykurkász, nem is voltam soha olyan helyen.
***
Akkoriban tizenhat éves voltam, tombolt a nyár vége, a vakáció az utolsókat rúgta. A templom mögötti kiserőbe beszéltünk meg találkozót Zsófikával, a református pap lányával. Barna hajú, vékony, nagyszájú teremtés volt, és úgy nézett rám, mint a macska az egérre. Ő volt az első, aki komolyan vett, mint fiút. Két évvel idősebb volt nálam, nagylány hozzám képest.
A szülei elmentek a presbiteri gyűlésre, a ház üres volt. Zsófika a kézenfogva vezetett be a szobájába. Az ágyon fehér terítő volt, az ablakon a muszlinfüggöny alig takarta a falu végét és az azt követő a szántóföldeket.

– Ne félj – mondta. – Tudom, hogy akarod.
Nem tagadtam. A keze a pólómért nyúlt, és hozzáért a hasamhoz. Az érintése száraz volt, meleg. Lehúzta a pólómat, aztán a sajátját. A mellei kicsik voltak, a mellbimbói világosak, és amikor a kezemmel hozzáértem, összerezzent ugyan, de nem húzódott el.

– Feküdj le – mondta.