A Balaton titka 2. rész

A jakuzzi gőze lassan eloszlott körülöttünk, de a víz még mindig langyosan simogatta a bőrünket. Rebeka a mellkasomon pihent, a lélegzete már nyugodtabb volt, de a teste még mindig finoman remegett az utórezgésektől. A haja nedvesen tapadt a vállamra, a keze pedig lassan, szinte álmodozva simogatta a karomat. A Balaton felett már világosodott az ég, a holdfény elhalványult, és a távoli nádasból halk madárhangok szűrődtek ide.
Éppen a nyakát csókolgattam, amikor a teraszajtó ismét halk hangot adott. Ági állt ott újra. Már nem hálóingben. A sötét, laza köntösét félrehúzta, és meztelenül lépett ki a hűvös reggeli levegőbe. A teste érettebb volt, mint húsz évvel ezelőtt, de még mindig gyönyörű: telt mellek, kerek csípő, a hasán a szülés finom, alig látható nyomai, amelyek csak még nőiesebbé tették. A sötét haja kócosan omlott a vállára, a tekintete pedig nem dühös volt, hanem valami mély, régi, ismerős tűz.
Rebeka megmerevedett az ölemben.
– Anya... – suttogta, de a hangja nem félelem volt, hanem meglepetés.
Ági nem sietett. Lassan, szinte ünnepélyesen lépett a jakuzzi széléhez, leült, és a lábát beleeresztette a vízbe. A tekintete végigsiklott rajtunk: a lánya nedves, kipirult arcán, az én karomon, amely még mindig védelmezően ölelte Rebust, és a vízben még mindig látszó, elmosódó fehér nyomokon.
– Nem tudtam aludni – mondta halkan. A hangja mélyebb volt, mint régen, de ugyanaz a melegség volt benne, ami egykor a kanapén ült. – Hallottam benneteket. Boldog voltam... S élveztem... Ahogy te tanítottál... S közben... hallgatlak benneteket. És emlékeztem.
Lassan lecsúszott a vízbe. A köntösét a szélére dobta. A teste a meleg vízben kibontakozott, a mellei finoman emelkedtek a felszínen. Közelebb úszott, amíg a térdei majdnem a miénkhez értek.
– Amikor Franciaországban voltam, sokszor eszembe jutottál, Robi. Amikor férfival voltam a délután a régi lakásban járt az eszemben. Aztán az a második este, amikor már terhes voltam, és nem is tudtam. És most... a lányom is a tied lett. – Ági gyengéden megsimogatta Rebeka arcát. – Látom rajtad, hogy boldog ezért... Nem erőltetve. Nem ijedten. És ez... megnyugtat.
Rebeka nem húzódott el. A keze még mindig az én mellkasomon pihent, de a tekintete az anyjáéval találkozott. Hosszú, csendes másodpercek teltek el. Aztán Ági még közelebb úszott, és a kezét a lány vállára tette.