Segítségnek indult

Az erdőn nem lehet uralkodni. Ezt tata mondta mindig, mikor a konyhaasztalnál ültünk, és a térképeket bámultuk. "Az erdő csak úgy van" – mondta, és a barna ujjával körberajzolta a határokat. "Mi csak benne vagyunk. "

22 éves voltam, mikor átvettem a kulcsokat. Az erdészhivatalban lógó táblán még az elődöm neve állt, de már az én aláírásom volt a papírokon. Kétszázharminc hektár. Nem nagy, de elég. A falu szélén húzódott, a régi csapásokkal, a száraz patakmederrel, a vadösvényekkel, amiket csak a szarvasok és a vaddisznók ismertek.

Tata 55 évet dolgozott parasztként. Sosem volt erdész, de értett a fákhoz. A vadásztársaság elnöke volt sokáig, aztán lemondott a posztról, de az erdészek akkor is hozzá jártak tanácsért. Ő ismerte a fákat név nélkül is. Azt mondta, minden törzs más, mint az emberek. Vannak köztük lusták és szorgalmasak, betegesek és erősek. Aztán Marika, a megyei erdőmérnök nő jött, és megtanított engem arra, amit tata csak ösztönből tudott. Hogyan kell számolni, tervezni, újratelepíteni.

Három évig dolgoztunk így együtt. Tata a favágókkal,  segédmunkásokkal és a vadászokkal, én meg pluszban még a papírokkal, Marika a térképekkel. Aztán tata elment.

Anyu belerokkant, ahogy mondani szokás. Nem lett beteg, nem történt semmi különös. Csak összeroskadt magában, és onnantól nem volt kedve beleállni a falu dolgaiba. A kérése az volt, költözzek vissza a szülőházamba. A tata házába ami most már az ő háza, ahol felnőttem.

A faluban mindenki ismert. A szomszéd Sanyi bá és Pista bá, mindketten tata korabeliek. A szemközti Piros néni, aki minden nap áthozott egy tányér ételt, mert szerinte egy éhes szájjal több vagy kevesebb nem számít. Én nem szóltam, hogy nem vagyok éhes. A tányérokat visszavittem, az étel elfogyott. Így ment ez.

Munka volt bőven. Az erdő nem hagyta magát. A kitermelést, a telepítést, a vadgazdálkodást mind csinálni kellett. Tata puskáját vittem magammal a terepjáróban, bár nem volt rá szükség és mert már nekem is volt rá engedélyem. Csak azért, mert az övé volt. Meg aztán elterjedt a környéken, hogy az új erdész egy hülye kölyök, aki még lőni sem tud. Ez jót tett a hírnevemnek. A tilosba járók nem jöttek az erdőmbe. Nem kellett senkire se rálőnöm.