A+ A-

Útkereszteződés

Draco Malfoyt nem kis mértékben bosszantotta, hogy ismételten kénytelen a Griffendéles banda arany hármasa mögött bandukolni. Kora ősz volt, óraközi szünet, és tódultak kifelé a diákok a napsütötte udvarra. Draco is, mint említettük, a Harry Potter, Ron Weasley és Hermione Granger alkotta trió mögött.
Dracót és Potteréket régi ellenségeskedés kötötte össze. Ez a felhőtlen jó viszony gyakorlatilag még az elé datálható, hogy bekerültek volna a Roxfortba. A vonatról már úgy szálltak le, hogy Draco, Potter és Weasley között kibékíthetetlen ellentét feszült. Grangerrel más a helyzet. Granger később csapódott Potterékhez, és ez, nomeg mugli származása bőségesen elegendő indokot szolgáltattak arra, hogy Draco Malfoy rá is kiterjessze olthatatlan gyűlöletét.
Haladtak kifelé. Az átjárónál összetorlódtak a diákok, a hátsók nyomták az előttük haladókat. Draco bármennyire is próbálta megvetni egy-egy lépés között a lábát, mégis előre esett egy lökés következtében, egyenesen Grangernek. Draco akaratlanul is rátámaszkodott a lány vállára, fejét pedig felkapta, nehogy beverje az állát. Mivel így éppen egy fejjel volt magasabb, mint Granger, elkerülte a fájdalmas ütközést, de álla rásimult Granger bozontos hajára, orrát pedig megcsapta a lány illata.
Furcsa illat volt. Finom, mégis érzéki, szinte szédítő. Csak egy pillanatig tartott csupán, de Dracót teljesen felkavarta.
- Taposs le nyugodtan, Malfoy! - sziszegte fejét hátrafordítva a lány.
- Ahogy óhajtod, Granger! - válaszolt gúnyosan Draco. Weasley fordult volna felé, de a tömeg már ki is lökte őket az udvarra, ahol a tágas téren szétszóródhattak. A Griffendéles hármas jobbra, Draco Crakkal és Monstróval balra fordult el.
Draco hátát egy fának vetve hallgatagon bámulta a tömeget. Jócskán magas termetével szinte mindenki feje fölött átlátott, és ez most nagyon is jól jött neki, mivel az udvar túloldalát fürkészte. A Griffendéles hármast. Pontosabban Grangert.
Nem tudta, miért vonzotta a tekintetét most annyira ez a sárvérű. Máskor örült, ha nem kell látnia. Vagy ha igen, akkor is csak azért, hogy levezesse rajta úri rosszkedvét. Most viszont túlságosan messze volt tőle a lány, semhogy beleköthessen, és e pillanatban a jövőre nézve sem fordult meg a fejében semmi ilyesféle gondolat. Egyszerűen bámulta, mert úgy érezte, hogy bámulnia kell. Crak mondott valamit neki, de ő oda sem figyelt. Teljesen kikapcsolt, mintha csak két szem lett volna, amelyik néz. Hermione Grangert.
És a lány megfordult. Nem tudni, mit mondhatott neki előtte Potter, de mosoly nyílt ki az arcán, és a tekintete egyenesen találkozott Draco tekintetével. Draco tudta, hogy a lány nem csak felé néz, hanem látja is őt, és látja azt is, hogy Draco is őt nézi, ám Granger arcáról nemhogy nem múlt el a mosoly, hanem fejét még pajkosan oldalra is döntötte, és úgy fordult vissza, hogy arcát az utolsó pillanatig Draco felé fordította, tekintete az utolsó pillanatig fogva tartotta a fiú tekintetét.
Draco úgy érezte, mintha szíve ki akart volna ugrani a mellkasából. Szeme kitágult, száján keresztül kapkodott levegő után.
- Jól vagy? - kérdezte tőle aggódva Monstro. Ebben a pillanatban véget ért a szünet, és a befelé furakodó tömeg eltakarta a fiatal mardekáros elől Grangert.
- Jól - válaszolta jócskán megkésve. Észbekapott, hogy hogyan nézhetett ki, magában egy pillanatra megmosolyogta saját magát és az aggódó testőrét is, de a következő pillanatban ismét a lány képe jelent meg előtte. És ismét jelentkezett az a fájdalmasan édes, szívbemarkoló érzés, amitől meglódult előtte az egész világ.
Utólag képtelen volt felidézni, hogy milyen óráik voltak aznap, vagy hogy ki szólt hozzá és ő mit mondott nekik. Csak azok a pillanatok rémlettek előtte valóságosnak és felidézhetőnek, amikor ebédnél és vacsoránál ismét nézhette a lányt. Mert muszáj volt néznie.
Még senkinek nem tűnt fel a viselkedése. Ha szótlan volt, hát szótlan volt. Ő volt Draco Malfoy, a gazdag és befolyásos Lucius Malfoy egyetlen fia, a Mardekár-ház hetedéves prefektusa. Bizonyos keretek között bármit megengedhetett magának. Akár azt is, hogy nem szól étkezések közben senkihez, és elmélázva bámul valamerre.
Őt azonban zavarta a saját viselkedése. Nem akkor, ott, amikor Grangert bámulta, hanem később. Önmagában az a tény zavarta, hogy bámulja a lányt. No és az, amilyen következtetéseket vont le magában Grangerről, miközben bámulta.
Rájött, hogy szép. Érdekes, ez eddig neki még soha nem tűnt fel! De most meg kellett állapítani magában, hogy a lány igenis szép! Na és az alakja! Karcsú, formás, nőies. És milyen kecsesek a mozdulatai! A nevetése! Milyen jól áll neki! És a hangja is olyan, mintha ezüstcsengők csilingelnének! Hogy nem látta ő ezt eddig? Ennyi szépség itt volt az orra előtt éveken át, hogy nem vette észre?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.23 pont (31 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 A57L 2013. 09. 9. hétfő 05:25
Elmegy.
#5 genius33 2012. 10. 6. szombat 07:07
Kicsit furcsa de nemrossz smile
#4 eg 2005. 05. 2. hétfő 15:32
Ennek a történetnek nem itt van a helye. Az itt leközölt történeteknél klasszisokkal jobb. Nem egy harmadrangú pornó-sztori, hanem igazi érzelmeket fejez ki, művészi értéke van. Az íráshoz gratulálok, és örülök, hogy rátaláltam...
#3 Sanya 2004. 11. 29. hétfő 22:50
Azért részletesebb lehetett volna a szex.
#2 Picard 2004. 05. 30. vasárnap 15:41
Ez az első írás, amihez úgy érzem, muszáj hozzászólnom. Csaknem fanatikus HP-rajongóként végigböngésztem számos, a HP-jelenséggel foglalkozó oldalt ill. rajongói weblapot és nem ritkán akadtam olyan, az olvasók által írt novellákra, amelyek egy Hermione és Malfoy között kialakuló kapcsolatról szólnak. Néhányat elolvastam, de eleve ellenérzésekkel indultam nekik, mert Malfoy eddigi dolgai miatt a legkisebb szimpátiát sem tudtam érezni iránta. Ez most is így volt és az antipátia sem változott meg - de ezt a történetet olvasva néhány dolog átértékelődött bennem, felveteve egy új kezdet lehetőségét. Akik olvasták Rowling történetét -leginkább minden könyvet, mert úgy érthető meg igazán a világa-, talán emlékeznek rá, hogy mire figyelmeztetett (nem is egyszer) Dumbledore: "...ha nem fogunk össze, elveszünk...". És ennek lehetősége most, hogy Voldemort visszatért és új seregét gyűjti, megsokszorozódott. Viszont ez a novella, amelyben az utált ficsúrból kedves lesz, ahol a "halálos" ellenség fogalmát felváltja a hallgatólagos elfogadás, ahogyan a gőg és gyűlölet átváltoznak, majd átadják helyüket addig ismeretlen, pozitív érzéseknek; mintha Dumbledore kimondatlan álmai közül bukkant volna elő...ami a tragikus -mert, hát Nekik az- elválás ellenére is egy "pilanatra" valóság lett. Talán egyszer majd én is megváltozom.

Minden további felesleges szószaporítás lenne részemről. Tíz pont.
#1 Törté-Net 2004. 05. 29. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?