Mariannék 1. rész

Második gimisként soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz. De kezdjük az elején.

Akkor ismertem meg a jövendőbeli férjem. Bár nem akkor, hiszen már a gimiből ismertem, mint nőfalót, akkor lett a barátom. A haverjával, Gyurival mindig a csajok körül legyeskedtek. Én Tibinek egy fék lettem a nőkkel kapcsolatban. Gyuri magára maradt, és ő is lehorgonyzott Mariann mellett, aki egy közeli városba járt kereskedelmi szakközépbe. Velem egykorú volt.

Onnantól együtt lógtunk hétvégéken. Mozi, diszkó és a kedvenc cukrászdánk. Jártunk koncertekre, múzeumokba, túrázni. Két évig szinte összenőttünk hétvégénként.

Majd két évig szinte semmit nem tudtunk a másikról.

Az esküvőnkön Marriannék voltak, sőt az egyházi titkos esküvőnkön csak ők voltak ott, mint tanúk. Család, új munka, küzdés az életünk indításával. Majd a szél a fiúkat összesodorta egy osztálytalálkozó után. Mi Mariannal ritkábban találkoztunk. Ő egy büfét, kocsmát csinált a sógornőjével. Gyuri villamossági szerelő volt. Tibi az apósom vállalkozását vette át, én egy italnagykerben voltam adminisztrátor.

Ekkor mi is közelebb kerültünk Mariannal. Innen a nagykerből segítettem Mariannt a kocsmájukban. Egy-egy tétel lemaradt a számláról, visszastornóztam szállítás után. Erről a fiúk nem is tudtak. Talán jobb is. Minket Mariannal ez a titok összekovácsolt, barinők lettünk, de nem az az egymást faló fajta, hanem lelki barátság, mindent is megbeszélő.

Ismét egy év eltávolodás, mikor Tibi vállalkozásába kezdtem dolgozni én is. A fiúk persze eljártak meccsekre, sörözgetni, de mi csajok ezekbe nem fértünk bele. Majd egyszer csak ismét elkezdtünk bandázni. Nem zavart, de tudtam, a belső zsigereim jelezték: ez más, mint az előző ismételt találkozások.

Egyik este Mariann előhúzta a fényképet a táskájából. A régi, a templom előtt. Rajta négyen, még nevetve. Az ujjával végigsimított a műanyag lapon.

– Emlékszel? – kérdezte.
– Arra a nyárra? – mondtam. – Hogyne.

Nem arra gondoltam, amire ő. Ő arra a nyárra gondolt, amikor Gyuri először megcsókolta a buszmegállóban. Én arra, ahogy Tibi odalépett hozzám a konyhában, és azt mondta, ebből most komolyabbat akar. A szülei a nappaliban ültek, hallották minden szavunkat, és senki nem szólt közbe. Vidéken így megy ez. A falak vékonyak, a fülek nyitva, a száj meg csukva.