50-50%

Életem már a megfogantatásom pillanatában is ötven-ötven százalék volt.
Anyám akart engem. Apám még nem. Anyám azt mondta neki, hogy szed gyógyszert, pedig nem szedett. Így lettem én: egy félig akart gyerek.

A vérem is kettéosztott.
Anyám félig cigány volt a nagyapám ágáról, félig magyar a nagymamáméról.
Apám lengyel volt, vendégmunkás Magyarországon – félig lengyeleknek dolgozott, félig magyaroknak. Mintha az egész családom két rész között rekedt volna.

Aztán jött a következő ötven-ötven.
Anyám terhessége veszélyeztetett lett valami nyavalyától. Az orvosok szerint vagy megmaradok, vagy elvetél. Anyám a terhesség második felét kórházban töltötte, én pedig bent kapaszkodtam a mamahotel falába, mert még nem akartam kijönni.
Az orvosok viszont igen.

Hét hónapra születtem meg, fél súllyal. Inkubátorba kerültem. Megint ugyanaz a kérdés:
élek vagy meghalok.

Megmaradtam.

Anyámnak kevés teje volt. Nem csoda – addig senki nem szopta ki belőle az anyaságot. Így aztán fele anyatej, fele tápszer lettem. Megint ötven-ötven.

Nőttem.

Az óvodában is megosztó voltam. Az óvónő kiabált velem, a dajka néni babusgatott. A többi fiú focizott, autózott, én meg a sarokban babáztam a lányokkal. Imádtam a „Körben áll egy kislányka” játékot. Sokszor még a lányok is megvertek, mert furcsa voltam nekik.

Egyszer hallottam, ahogy azt mondják anyámnak:
– Baj van a nemi identitásával. Ebben a korban már szakember kellene.

De minden nyarat Lengyelországban töltöttünk, Varsóban, és apám erre csak legyintett. Lengyelül mondta – azon a nyelven, amit én is anyanyelvi szinten beszéltem:
– Ezt a korcsot születésekor szakadékba kellett volna dobni, ahogy a spártaiak tették gyenge gyerekeikkel a Taigetoszról.

Néha azt kívántam, bárcsak ne értettem volna lengyelül.
De értettem.

És akkor tanultam meg először, hogy az ember nem attól fél legjobban, hogy meghal – hanem attól, hogy valaki azt kívánja: bárcsak meg sem maradt volna.

Jött az általános iskola. Az a bizonyos ötven százalék. Tizennégy fiú, tizennégy lány, én voltam a mérleg nyelve. Mert hiába, nekem is fütyi volt a lábam között – de már akkor is anyám bugyijait próbálgattam titokban.