A páfrányfenyők vigyázó árnyékában 2. rész

VII.
Megcsörrent a telefonom.
Elfordultam a laptopomtól, lenéztem rá és elmosolyodtam: Astrid írt nekem.
Mostanában folyamatosan irogattunk egymásnak és az üzenetei ragyogó kis esőcseppek voltak, amiket szeretettel hagytam az életembe hullani.
Elisabeth elvesztése, egyidejüleg a legtöbb barátom elvesztését is jelentette,... így Astrid kis „ajándékai“ számomra,  kifejezhetetlen értékekkel bírtak.
Ez, azonban, más volt: sem emojik nem voltak, sem szóviccek...
Csak egy egyszerű mondat:
“ Kérhetnék egy szívességet Tőled? “
Milyen furcsa. A telefonomért nyúltam:
“ Bármit, aminek nincs köze a spárgához... “ – válaszoltam.
“ Nem. Ezt most komolyan gondolom! “
Körbenéztem, aztán felálltam és az iroda konyhájához indultam, hívást indítva és várva, hogy felvegye a telefont.
– Szia! – mondta, mély és óvatos hangon – bocsánat, de nem tudok sokáig beszélni...
– Én sem. Mi lenne a szívesség?
– Én... Az én... Ó, a francba Astrid szedd már össze magad!... – szidta magát – Rendben! Becca? Az idióta legjobb barátom, a fejébe vette, hogy szükségem van egy „pót születésnapi buli“-ra.
Valójában, ez úgy kell nekem, mint púp a hátamra!
De nem tűnik úgy, hogy van választásom!
Szóval... péntek este lenne... És...
– És? – kérdeztem halkan.
Egy szívdobbanásnyi csend, aztán még egy...
– Ó, Istenem Becca! Eljönnél velem?... Kérlek!   – könyörgött.
Sóhajtottam:
– Én... Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e Astrid!
... Nem... Én már tényleg kinőttem a bulikból!
– És, szerinted én? Szükségem van rád ott! Becca! Te vagy...
– Mi vagyok én, Drágám...?
– Te vagy az egyetlen aki megért engem! – mondta halkan – Te vagy az egyetlen aki tudja, milyen ez... Nekünk.
Nem akarok egyedül lenni ott!
– Nem leszel... Ott lesznek a barátaid.
– De az leszek... – mondta – És... és ez különben sem az a fajta ünneplés, amit szeretnék!... Becca!... Kérlek!
A konyha falán lévő, ostoba motivációs posztereket bámultam...
– Hánykor? – nyögtem végül.
Sóhajtott, nyilvánvalóan megkönnyebbülve:
– Hétkor.
Lesz pia és ennivaló; Ursula kitesz magáért.
Dühöngött, mikor megtudta, hogy apám és anyám megfeledkeztek róla.
Nem érti milyen ez az egész.
Elküldöm a címet Becca.
– Rendben. Én... ott leszek. Bár a jobbik énem tiltakozik.
Van valamilyen öltözködési szabály amire ügyelnem kell?
– Csak gyere úgy ahogy szoktál. A stílusod nekem mindíg... tökéletes.