A pite újra melegítve 2. rész

A pite próbája az evés. Heti két-három alkalommal ismétlődve kóstolgattuk, jó-e még az íze?
Éreztem Csillán, hogy zavarja, hogy őt, az elismert igazgatóhelyettest egy Suzukival furikázza egy börtöntöltelék a település szélén lévő bérlakásba, a vályogházba. Egy idő után inkább ő jött értem, és hozzá mentünk. A téglaépítésű, kétszintes családi házba, ahol a szomszédok tudták, ki ő, és kérdezni sem merték, hogy ki vagyok én.
Nem fellángoló szerelem volt már ez. Inkább csak pislákoló, amit a múltunk időnként lángra lobbantott. A titokzatosság, ami körüllengett. A férfi, aki túlélte a mélypontot, és nem tört össze. Aki tudott számolni, de nem csak a pénzzel.
Egy kiadós szeretkezés után, – amikor még a teste is remegett – belém kapaszkodva, a fülembe suttogta:

– Milyen jó is lenne, ha nem baszod el az életedet... nem a pénz miatt, mert nekem van annyi, amiből ha nem is luxiban, de eléldegélnénk. Hanem... a megítélés miatt.
Akkor, abban a pillanatban, mintha a kéjben repültem volna tovább, elengedtem a fülem mellett. De az agyam a megfelelő helyen eltárolta.
Aznap este fáradtabb volt. Láttam rajta, hogy a hét végéhez közeledik, hogy az iskolában több volt a teher, mint gondolta. De amikor beléptem az ajtaján, a tekintete mégis felvillant. Nem beszéltünk sokat. A szavak már úgyis feleslegesek voltak köztünk. Ő a konyha felé indult volna, de a csuklójánál fogva visszahúztam. A hátát a falnak támasztottam, és mielőtt bármit mondhatott volna, a szám az övére tapadt. A csók nem volt lágy. A napok óta gyűlő feszültség ült benne, az a fajta, amikor az ember nem is tudja, mit akar, csak azt, hogy most azonnal kell valami. A kezeim a derekát markolták, ő meg a hajamba túrt, és visszaharapott.

– Gyere – suttogta a számba, és kézen fogva vezetett a hálóba.
Az ágy szélére ült, én elé térdeltem. Lassan húztam le a nadrágját, közben a combját simogattam, éreztem a bőre alatt a feszülő izmokat. Ő hátradőlt, a könyökére támaszkodott, és onnan nézett le rám. A tekintete egyszerre volt vágyakozó és fáradt, mintha azt kérdezné: most majd te megadod, amit a nap elvett?
A nyelvemmel először csak a térdhajlatát érintettem, aztán lassan haladtam felfelé a combja belső felén. Éreztem, ahogy a lélegzete elmélyül, ahogy a medencéje megemelkedik, keresve a számat. Amikor odaértem, ahol a legforróbb volt, egy halk, elnyújtott sóhaj hagyta el az ajkát.