Mint azok a lányok

„Ahhoz, hogy rendesen elvégezze a munkát, több időre lesz szüksége egy óránál. ” Ágnes asszony végigmért, szinte mintha azt próbálná kitalálni, hány kiló lehetek. Megmondtam volna neki, ha kérdezi. 51; de nem kérdezte, én meg tartottam a szám. Könnyű volt hallgatni. Ahogy a pénzt kínálta, attól koszosnak éreztem magam, mintha szexről beszélnénk a szobák helyett.
„Az előző lánynak ment két óra alatt is, pedig majdnem négy évig dolgozott itt. Persze ő húsosabb volt, mint maga. ” Úgy mondta, mintha kihívást tálalna elém, azt sugallva, hogy nekem is olyan jól kellene teljesítenem, mint az előző mindenesnek, még ha ilyen vézna is vagyok. Hátravetettem a fejem, a metsző zöld szemekre, az őszbe forduló, búzaszínű hajra figyelve. Két óra az 5000 Forint lenne óránként. Anyám egy barátján keresztül hallott a munkáról.
„Tökéletes lennél rá” – mondta önelégülten az egyik egytálétele felett, amit úgy falt be, hogy én csak turkáltam benne, kerülgetve a borsót, a gyöngyhagymát és a fényes fehér haldarabkákat. „Már ha nem lennél ilyen lusta dög. ”
A szó elindított bennem valamit, ezért találtam magam a panzióban, olyan ruhában, amit cselédhez illőnek gondoltam: szürke vászonnadrágban, aminek csak a szárán volt egy kis szösz, alig gyűrött fehér ingben, fekete hajamat pedig szorosan hátrakötve egy kék szalaggal. A szüleim alagsorában laktam, a sötét helyiségen a mosógéppel, a szárítóval és néhány pókcsaláddal osztozva. Semmi nem volt a falamon egy kifakult filc céltáblán kívül, és eszembe sem jutott volna lecipelni a porszívót a meredek lépcsőn; de most itt voltam, szobalánynak adva ki magam, remélve, hogy elfogadnak annak.
„Valami kevésbé alkalmi öltözéket akar majd hordani” – mondta Ágnes asszony kétkedve, miután elfogadtam a feltételeket, amik egyszerűek voltak: 20000 Forint, függetlenül attól, meddig tart a munka. „Farmer és póló megteszi ehhez. Meleg van. Főleg a tetőtérben. Úgysem kell lenyűgöznie senkit, csak a porcicákat. ”
A panzió nem olyan volt, mint amilyennek a „bed and breakfast” helyeket képzeltem. Mindig giccses kis zugokat láttam magam előtt, tele virágmintás anyagokkal és régiségekkel. Olyanokat, mint az otthonunk, tömve dolgokkal, amikhez nem szabadott nyúlni, de ez a panzió hosszabb távú vendégekre szakosodott, akik a kopár szobákat a saját válogatott gyűjteményeikkel díszítették fel. Ágnes asszony lenn lakott a gonosz képű macskájával. Az emelet a bérlőké volt – három kiadó szoba, nem számolva a csúcsos tető alatti teret.