A+ A-

Miért?

A történet 90%-ban kitalált, és több benne a történet, mint az erotika, de ezt kérlek nézzétek el nekem, mivel még első sztoris vagyok...
Kora hajnal volt, fél négy körül. Nem tudtam aludni. Kimentem az erkélyre, és szokásomhoz híven a csillagokat bámultam. Kellemes nyári éjszaka volt, az ég pedig kristálytiszta, a növekvő Hold bevilágította a tájat. Középiskola óta messze tanulok otthonomtól, és szüleimmel se vagyok túl jó viszonyban, nem járok haza, ezért egy albérletben lakom a város szélén, így nem nagyon zavarnak éjszaka a fények, a zajok. Teljesen magával ragadott a látvány. Azonban hiányérzetem volt, és ezt nem tudta pótolni sem a Hold, sem az éjszaka fényei, sem a csillagok, sőt semmi más. Hiányzott valaki, aki mellettem van, aki átölel, ha rossz a kedvem, aki szeret. Állandóan ezen gondolkoztam, és tudtam, hogy ez csak a saját hibámból van így. Sokan mondták már, hogy jóképű vagyok, és csak kicsit kéne megerőltetni magam, hogy minden ujjamra jusson egy lány. Sokat filozofáltam ezeken a dolgokon, és belegondoltam, hogy mi lenne, ha... azonban itt mindig meggondoltam magam, mielőtt elhatározásra jutottam volna. Ahhoz, hogy megismerkedjek valakivel, emberek közé kellett volna járnom, viszont utálom a füstös szórakozóhelyeket, és irtózom a discókban ugrabugráló kényes és beképzelt csajoktól. Nem tudtam mitévő legyek, de az évek alatt már hozzászoktam ehhez a "nincs nő nincs sírás" állapothoz, és már nem érdekelt semmi. Az életem teljes csőd volt, nem törődtem semmivel, csak a pillanatnak éltem. Míg ezeken gondolkodtam, a hajnal elkezdett nappallá érni, és úgy gondoltam ideje aludni.
Kora délután volt, mikor elindultam szokásos napi sétémra. Órákig mászkáltam céltalanul a városban, majd betértem kedvenc helyemre, ahol nem voltak részeg alakok, a füstöt nem lehetett harapni a levegőben, de főleg a lányok bámulása végett jártam ide a haverokkal. Most is itt volt a legjobb haverom.
- Szerbusz, fiam - köszöntem.
- Cső.. Mi van veled mostanság?
- Semmi különös, a szokásos életkedv hiánya, egyébként megvagyok.
- Anyádékkal mi van?
- Mittudomén, hónapok óta nem is hívtak.
- Aha. Kár, hogy csak most jöttél, volt itt valami kiránduló csoport, apám, csak csajok, ne tudd meg...
- Már megint kezded?
- Figyelj, nem gondolod, hogy 19 éves vagy és kicsit egészségtelen, hogy még nem volt komoly barátnőd se?
- Tudom, de nem érdekel...-mondtam - Utálom hogy mindig ezzzzel... - hirtelen megfagyott bennem a szó. Az ajtón belépett egy vörös hajú, magas lány. Csak ültem félig nyitott szájjal és nem tudtam pislogni sem. Valahonnan ismerős volt a lány.
- Nah, szerelmesek vagyunk? - gúnyolódott haverom, majd felállt az asztaltól és így szólt:
- Hmmm, mindjárt jövök.
- Hová mész? - kérdeztem, de aztán rájöttem, miért ment el haverom. A vörös hajú lány elindult felém.
- Szia! - mondta a lány.
- Szia. - mondtam, és kezdett derengeni a lány kiléte. - Kriszti?
- Talált süllyedt - mosolygott rám. Ettől a mosolytól már évekkel ezelőtt, általános iskolában is elolvadtam. - Leülhetek melléd?
- Persze... ööö, hogy kerülsz te ide? Rég láttalak. Mi van veled? - törtek elő a kérdések.
Ahogy végignéztem rajta, hosszú lábain, formás mellein, és csodás arcán, ismét éreztem azt amire régen azt hittem, hogy csak múlandó diákszerelem. Azonban most éreztem valami mást is, ami enyhe alhastáji bizsergésben nyilvánult meg. Ő pedig elkezdett mesélni. Tanulmányi úton voltak, és csak két napig maradnak. Elmeséltük egymásnak, mi történt az elmúlt években. Mivel szülővárosomban két házzal mellettünk laknak, kiderült, hogy néhány hónapja nagyon jó viszonyban van a szüleimmel. Aztán valahogy kettőnkre terelődött a téma. Régen nagyon jól megértettük egymást, jó barátok voltunk, de én többet is éreztem ennél, viszont soha nem mertem kimutatni érzelmeimet. Megkérdezte, hogy mit gondolok róla. Egy pillanatra zavarba jöttem, és elkezdtem habogni:
- öö, nos tudod, hát régen, ööö, hát tetszettél, igen bevallom, beléd voltam zúgva, teljesen... - Mélyen a szemembe nézett, és így szólt:
- És miért nem beszéltél erről soha? - éreztem, hogy más hangnemben szólt hozzá, szinte szemrehányóan.
- háát, féltem a visszautasítástól...- mondtam, és tudtam, hogy valószínűleg ő se volt közömbös irántam. Még mielőtt reagált volna, javasoltam hogy beszéljük meg egy séta közben. Kimentünk a parkba, ahol üldögélni szoktam, mikor magányosnak érzem magam, vagyis szinte mindig. Időközben egyre jobban besötétedett, és ismét a Hold vette át az uralmat. Csak sétáltunk némán, kézen fogva, mint régen. Megálltunk a folyóparton, és leültünk egy padra. Hold a víz tükréből figyelt minket, és a park fái elnyelték a város kora esti zaját. A csendet Kriszta törte meg:
- És, hogy állsz a lányokkal?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.65 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 feherfabia 2016. 04. 24. vasárnap 08:02
Tetszett!
#8 vakon53 2016. 04. 23. szombat 23:18
10 Pont!
#7 zsuzsika 2014. 12. 2. kedd 06:56
Jó.
#6 A57L 2014. 08. 31. vasárnap 09:24
Jó kis írás.
#5 listike 2014. 07. 4. péntek 10:20
Szép volt.
#4 papi 2013. 08. 18. vasárnap 08:46
Jóóóóó
#3 v-ir-a 2010. 11. 19. péntek 22:05
ha nem ,akkor is jó...10 pont
#2 marci 2003. 09. 25. csütörtök 15:15
Ha kitalált ha nem akkor is jó.10 pont
#1 Törté-Net 2003. 09. 25. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?