A szerencsétlen

Munka után, fáradtan ballagtam hazafelé, amikor egy vállas, magabiztos férfi jött szembe a járdán.
​ – Szia Jani, ezer éve nem láttalak! – szólított le öblös hangon.
​Csak bámultam rá, próbáltam hova tenni az arcát, közben pedig furcsa gyomorgörcsöm lett a feltörő emlékektől. – Tamás? – kérdeztem félve, de reméltem, hogy tévedek. Ő volt az, az erőszakos állat az iskolából, akitől mindenki rettegett, és aki annyiszor megnyomorította a napjaimat.
​ – Igen, mi van veled? Ihatnánk egy sört, dumálhatnánk – mondta, és a vállamra tette a nehéz kezét.
​ – Persze, itt lakom egy pár méterre, van is otthon sör, gyere fel – udvariaskodtam kényszeresen, közben tiszta szívből reméltem, hogy nem ér rá. Életem legnagyobb hibáját követtem el.
​ – Jól hangzik, menjünk – vágta rá azonnal.
​Beléptünk a kicsi lakásba, az előszobából rögtön a nappali-konyhába jutottunk. A nappali részt egy kanapé és két fotel jelképezte, odébb étkezőasztal választotta el a konyhától. A háló és a fürdő is innét nyílt. Éva a feleségem épp a tűzhelynél állt, a vacsorát kavargatta. Bemutattam őket egymásnak, leültünk a kanapéra, és elkezdtük dönteni magunkba a söröket. Beszéltünk a múltról, a régi osztálytársakról, de persze mélyen hallgattam arról, hányszor vert meg vagy alázott meg az iskola mögött. Elkészült a vacsora, muszáj volt megkínálni, aztán újabb söröket bontottunk.
​Fél tíz felé Éva megelégelte a dolgot. Elment fürödni, majd a hálószoba felé tartva próbálta jelezni a vendégnek, hogy ideje lenne távozni.
​ – Holnap dolgozom, jó éjt, örülök, hogy megismertelek – mondta hűvösen.
​ – Jó éjt, én is örülök, azt hiszem, még találkozunk – vigyorgott rá Tamás olyan szemtelenül, hogy elfordultam.
​ – Rögtön jövök én is, szívem – szóltam utána.
​ – Nagyon csinos feleséged van, gondolom jól tartod – súgta oda Tamás, és kacsintott egyet.
​ – Persze, szerda-szombat toszónap! – dicsekedtem el a sörtől felbátorodva, kaján vigyorral az arcomon. Azt hittem, veszi a lapot, és feláll.
​ – És ugye ma szerda van – mondta, és felállt, én is, hogy kikísérjem, de ő rám nézett azzal a jeges tekintettel, amitől gyerekként is lefagytam.
​ – Te itt maradsz, majd én megyek – mondta fenyegető, mély hangon.