Balatoni nyár 2. rész

Mikor a zuhany után kiléptünk a teraszra, a hőség úgy csapott arcon minket, minha egy sütőbe léptünk volna.
– Ennek befellegzett – állt meg a parfé romjai fölött lebiggyesztett alsó ajakkal. Annyira ennivaló volt, legszívesebben beleharaptam volna. Nem tudom, mi történik velem, de kamaszkorom nagy “megszerelmesedése” jutott az eszembe, akkor viselkedtem így.
– Még nyitva vannak a boltok – pillantottam az órámra.
– Éhen halok – fintorgott. – Az elmúlt óra felemésztette az összes erőm. – Felkuncogott, és szájon puszilt.
– Ha jól emlékszem, enyém volt a munka neheze – néztem rá az egyik szemöldökömet felhúzva, mire tettetett felháborodással a mellkasára tette mindkét kezét.
– Már elnézést, de ha jól emlékszem, én voltam fölül az első menetben.
– Ami megdöbbentően rövidre sikerült – tártam szét a karjaim, mire nevetve rácsapott az egyikre.
– Nem tűntél nagyon boldogtalannak azzal a rövid menettel.
– Nem is azt mondtam, csupán arra céloztam, hogy a munka nagy része így is rám hárult.
Hátravetett fejjel kacagott, majd átölelt és megcsókolt.
– Ha találsz nekem mindenmentes lángost, megmutatom, hogy mire vagyok képes a számmal – suttogta, és két élénkpiros folt jelent meg az arcán.
– Gondolom, három harapással eltünteted – suttogtam én is, mire felnevetett, és ellökött magától.
– Az ember azt hinné, hogy legalább az idősebb pasik komolyak – csóválta a fejét a szandáljáért nyúlva. Felnevettem, és rácsaptam a fenekére.
– Hát – tette le Zoé a papírtálcára a szalvétát –, nem gondoltam volna, hogy szombat délután sikerrel jársz.
– Csak akkor vagyok hajlandó beismerni a vereséget, amikor már minden szóba jöhető opciót kimerítettem.
– Kitartó vagy, igaz? – Nézett rám csillogó szemekkel.
– Nem is tudod, mennyire – kacsintottam, mire elpirult, de továbbra is egyenesen a szemembe nézett, majd alig láthatóan az alsó ajkába harapott.
– Ha megbocsátasz, rögtön jövök – kelt fel. Amíg bent volt, kértem még egy lángost elvitelre, és kifizettem a számlát. A lángos a kocsi csomagtartójába került, és épp akkor ültem vissza a székembe, amikor kilépett az étterem ajtaján. Minden porcikájából áradt a nőiesség, és csak mosolyogva néztem, ahogy közelít. Gyönyörű volt, és nem ért meglepetésként, hogy újra olyan érzésem támadt, mintha pillangók mocorognának a gyomromban.
– Elvesztél, Robi – motyogtam.