Csak azért is 2. rész

A hetek úgy suhantak el, mint a villamos a síneken. Minden szabad percünk, – sőt, néha még az is, ami nem volt szabad, – az én ágyamban, az én ölelésemben telt el. Az átjáróajtó zsanérja már szinte izzani kezdett a rengeteg nyitástól-csukástól. A kezdeti „csak-azért-is” dugások feszült tánca lassan átalakult. Volt benne valami más is, egy furcsa, kölcsönös függés, amikor két élvező test kimerülten dőlt egymásnak. Egyik este, a levegő után kapkodva, a mellkasomat simogatta és a hajamba motyogta:

– Kezdek beléd szeretni, Hédi!
A szavak forrón vágódtak a tudatomba. Nem válaszoltam. Nem tudtam, mit mondjak. Csak a kezemet tettem a fejére, és néztem, ahogy a plafonra vetődő árnyékaink összefolynak. Én ezt a viszonyt csak az egérszar miatt, bosszúból tartottam fent, és talán azért, mert már nem csak a lelkem élvezte, hanem a testem is. Anya gépéről felírtam a felhőbe a fogamzásgátlót, mikor véletlenül bejelentkezve maradt a magánrendelése után. Így nem volt már bennem a teherbe esés félelme sem.
A kedvenc pózom a kutyás volt. Nem a gyengédségért, hanem azért, mert ott éreztem a legjobban, hogy Karcsi jó mélyen belém hatol. A hüvelyem legmélyén volt a makkja, így éreztem a méhszájamnál az enyhe nyomást. A tenyerei a csípőmbe kapaszkodtak, de mégis én diktáltam a ritmust, lassú, mély mozdulatokkal, amit mindig közvetlenül az ő élvezése előtt szakítottam meg. Többlövetű volt, de én mégis azt akartam, hogy küzdjön meg a kielégülésért. A pinámra vágyakozzon a marka helyett, és ne zsebkendőbe élvezzen, hanem belém. Ebben a pózban hagytam, hogy úgy érezze, hogy ő uralja a testemet, hallgattam az elfojtott nyögéseit, amikor a párnába temettem az arcomat. Az az én világom volt, az én tempóm, az én döntésem, hogy mikor engedem el magamat, mikor és hányszor élvezek. Még a lovaglás volt, ami bejött nekem, de az már a vége előtti utolsó póz volt, hiszen maga is megmondta.

– Megbolondulok a melleidért!
Ez volt neki a jutalom. A misszionárius póz csak akkor játszott, mikor sietni kellett. Abban a pózban szinte percek alatt elsült.
A ritka, együtt töltött éjszakák hosszúra nyúltak, olyankor beszélgettünk is. A vállán pihentem, úgy mesélt a munkájáról, apámról, a nyomasztó csendről a saját lakrészükben.