Hófehérke

Első fejezet
A mostoha 
Egyszer volt, hol nem volt, volt valahol egy nem is olyan nagyváros. A szélén, – ahol az erdő már összesúgott a külvárosi utcákkal – állt egy panzió, melyet egy asszonyka vezetett, aki – hogy is mondjam – már túl volt a fénykorán. Bözse, a negyvenkilenc éves özvegy úgy érezte, az élet második felvonása kegyetlen tréfát űz vele. A második férje birtokán tengődött, a panzió szobáit adta ki éjszakára, illetve két-három órás „délutáni szieszták”-ra, a mosást, sütést-főzést pedig az alkalmazottakra és mostohalányára hagyta.
A lányt Szilvinek hívták. Az apja, – Isten nyugosztalja, – úgy vigyázott rá, mintha üvegből lenne. A naptól is óvta, nehogy megbarnítsa a bőrét, a szótól is, nehogy megsebezze a lelkét. A lányka fehér lett, mint a hó. A vendégek – a visszatérő kereskedők, a magányos ügynökök, mindenre elszánt üzletemberek – elnevezték Hófehérkének. Nem csúfolás kép, dehogy.
Szilvi tizennyolc éves lett, és virágzott, ahogy a fiatalok szoktak. Szinte hallani lehetett, ahogy kinyílik a szépsége, ahogy megtelik a hangja édes-mézes fiatalsággal. A mellei már csábítóan dudorodtak, és ő ezeket tudta is hordani, nem úgy, mint mostohaanyja a már lógós, csoffadt csöcseit, amik a rengeteg férfi ráncigálásától igencsak megereszkedtek. Bözse eközben úgy érezte, ő maga hervad. A tükörbe nézett, és már nem a régi arcát látta, amelyért egykor odavoltak a férfiak.
A panzióban a vendégek pedig – akik régen Bözse szoknyája körül legyeskedtek, és az ő ölében találták meg az egy éjszakás boldogságot – egyre inkább a lány felé kacsingattak.
És Szilvi? Szilvi nem volt buta. Tudta, hogy a szépség múlandó, de a tandíj – az esedékes. Apja halála után a mostoha leállította a támogatását, a lány pedig egyedül maradt a tanulmányaival, a céljával – egy fodrász szalonnal, – meg az álmaival. A panzióban kosztért-kvártélyért takarított, segített a konyhán, felszolgált – de ez nem volt elég. Nem a megélhetésre, hanem a jövőre.
A magányos férfiak pedig, akik sötétedés után érkeztek és kora reggel távoztak, észrevették, hogy a lány nemcsak szép, de okos is. És alkut ajánlottak. Mert a mai világban a mesék nem csak a csókokról meg a szerelmes hercegekről szólnak – hanem a lehetőségekről.