Kísérlet 1. rész

Andi vagyok. Harminckét éves. A születésnapomon elhatároztam, hogy kísérletet indítok magammal, magamról, magamért. Nem divatból, nem dacból, hanem mert elegem lett.
A döntésnek bőven van előzménye, és sajnos egyik sem túl hízelgő rám nézve. A kapcsolataim kudarcaiból egy egész disszertációt lehetne írni, a pénz szagától eltorzult férfiakról, a játszmákról, a némaságokról, a „majd hívlak”-okról.
Apám, a falu újkori ura, a TSZ elnökből lett polgármester, a „mindenkihez van egy jó szava” típus. A föld szaga a bőrébe ivódott, az elvei betonba ágyazódtak. „A pénzt vissza kell forgatni, kislányom, mert abból terem újra pénz! ” Ezt hallottam tőle, amióta csak az eszemet tudom. És hát tényleg! Szinte az egész falu földje az övé lett. Gazdag ember, tekintélyes, aki büszkén mondhatta: „a lányom diplomás mezőgazdász, ha már én nem lehettem. ” Pedig én inkább hajakat vágtam volna, mint a földet művelném.
Ezért a diplomaosztómra egy szépségszalont kaptam. Kívülről ajándék volt, belülről sors. Dolgozókkal, befuttatva, minden elintézve.
Lehettem volna egy elkényeztetett királykisasszony is, de nem lettem. Inkább gumicsizmában jártam a határba, traktort vezettem, aztán estére hajat mostam, vágtam, festettem. A két világ között éltem, de egyik sem fogadott be igazán.
A férfiak pedig... jöttek garmadával. Illatosan, udvariasan, csillogó szemmel. És ahogy a pénz szagát megérezték, úgy tapadtak rám, mint a légy a frissen kitett légypapírra. Tudtam, hogy mikor játszanak. Megéreztem, hogy mikor hazudnak. Aki szerelmet színlelt, az legtöbbször számlát is hozott hozzá. Aki a tenyeremből evett, az előbb-utóbb tartotta a markát. Parasztlány vagyok és a ganéj szagát messziről megérzem. Sokuk ment a lecsóba, némelyik a pöcegödörbe – sajnos csak képletesen.
Most, harminckét évesen, egy szép napon azt mondtam magamnak, hogy ELÉG. Indul a kísérlet.
Nem tudtam, mit keresek pontosan, talán a romantikát, amit elvettek tőlem, talán önmagamat, akit valahol a föld meg a hajvágó olló között elvesztettem? De már nem féltem megtalálni azt, aki magamért keres.
A kísérlet első lépése egyszerű volt. Felregisztráltam egy társkereső oldalra. Nem, mint a „gazda lánya”, nem, mint a „városi szalontulajdonos”, és nem, mint „jó partit érő nő”. Hanem mint Andi. Aki vidéken él, aki néha a sárban ragad a gumicsizmájában, és aki néha elhiszi, hogy a sorsnak még maradt vele dolga.