Szerelem újratöltve

A telefon szinte beleordított a késő őszi vasárnap délután nyugalmába, szilánkokra törve a csendet. A család élvezte az intenzív semmittevést. A gyerekek elmélyülve, néma csendben, fejükön a fülessel, valami stratégiai játékot játszottak a számítógépen, kijelzőnek a nagy, 150 centis lapostévét használva. A nejem a fotelben olvasást mímelve szunyókált, én éppen egy sztorit írtam a tortenet. Hu-ra.
A készülék mindössze 3-4 másodpercig csörgött, mire felálltam az íróasztaltól, már el is némult. Először nem is tudtam, hol keressem, de aztán rájöttem, hogy a nappaliban van, töltőn. Odaléptem érte, a kijelző vörös betűkkel harsogta a nem fogadott hívást, pontosabban a hívó fél nevét. Horváth Juli. Az ütő megállt bennem, amikor megláttam. Életem szerelme volt, de évek óta nem is hallottam felőle.

– Ki volt az? – Kérdezte a feleségem.
– Ismeretlen telefonszám – vágtam rá, de benne megszólalt a vészcsengő, beindult a női, hetedik megérzés.
– Mutasd!
– Mit mutassak? Már töröltem. Biztosan téves hívás volt, és időközben rájött, azért rakta le. – Próbáltam elbagatellizálni, de nyilvánvalóan rá volt írva az arcomra, hogy nem ez az igazság, mert nem hitt nekem.
– Ki volt az? Ne kamuzz nekem! – Csattant fel, a szemei szikrát hánytak.
– Megmondtam! Hagyjál lógva! Aludj, olvass, mit bánom én! Engem meg hagyjál békén!
És hogy jelezzem, részemről a beszélgetés befejezve, felálltam, felvettem a vastag pulcsit és elindultam a teraszra rágyújtani. A telefont a töltőn hagytam a nappaliban, – felhívás keringőre –, de előtte gondosan lezártam. Persze – mint Columbo – az ajtóból visszafordultam, hogy szóljak valami frappánsat, de nem szólaltam meg, mert ő nekem háttal, a telefonomat fogta a kezében. Megdicsértem magamat az elővigyázatosságomért, és kimentem.
Mire kiértem, és a teraszról benéztem az ablakon a nappaliba, már a foteljében ült, és úgy csinált, mintha olvasott volna, de a könyv fejjel lefelé volt a kezében. Bámult maga elé, de lesírt róla, hogy kattog az agya, keresi a lehetséges válaszokat, mérlegeli a lehetőségeket. Mikor visszajöttem a cigiszünetről, a könyv már a helyes irányban volt a kezében, és ő veséig hatoló pillantásokkal méregetett. Úgy tett, mintha elhitte volna a magyarázatomat, de a tekintetében ott vibrált a gyanakvás.