A sportoló és a kocka

Hé, fent vagy?

Többször olvastam el az üzenetet, mint ahányszor meg tudtam számolni. Ellenőriztem, majd újra ellenőriztem, de nem tévedtem. A feladó volt az utolsó ember a bolygón, akitől valaha is üzenetet vártam, de a neve ott volt, fekete-fehéren.

Hiba lehetett. Bryce Dylan semmiképpen sem küldhet nekem szándékosan üzenetet éjfél után. A pokolba is, a futballcsapat kapitánya egyáltalán nem tudott a létezésemről, és mégis az üzenet a telefonom képernyőjén van tőle.

Mindenki ismerte Bryce-t. A srác gyakorlatilag vezette a helyet, és könnyű volt belátni, miért. 190 cm, szinte kizárólag izomból, jóképűen, és a hozzá illő személyiséggel. Bármi is volt az oka annak, hogy üzenetet küldött nekem, nem lehetett semmi jó.

Tizennyolc éves voltam. Kisebb voltam, vékonyabb, gyengébb, és még csak nem is voltam vele egy ligában, ha népszerűségről volt szó. Bryce olyan volt, mint egy király, én pedig nem voltam más, mint egy gyalog a sakktáblán.

Fontolóra vettem, hogy figyelmen kívül hagyom az üzenetét. Valószínűleg rájönne, hogy nekem üzent a sok fiatal nő egyike helyett, akik versengenek a figyelméért, és ha válaszolnék neki, csak csúszómászónak tűnnék, de aztán jött egy másik üzenet, és a szemem tágra nyílt.

Ott vagy, haver?

A szívem kalapálni kezdett, amikor elolvastam az üzenetet. Miért írt nekem Bryce Dylan? Nem volt értelme, de mit tehettem volna, csak hogy megtudjam? Kiszáradt a szám, ahogy tétován válaszoltam neki.

Igen, mi a helyzet?

Átnéztem a választ. Túl könnyelmű volt? Aggódóbbnak kellett volna tűnnöm? Komolyabbnak? Soha életemben nem beszéltem olyan emberrel, mint Bryce, és nem voltam egészen biztos abban, hogy mi a protokoll.
Sajnos megnyomtam a küldést, és lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy a három pont néhány pillanattal később megjelent.

Életem leghosszabb pillanatának tűnt.
Bryce tájékoztatni fog, hogy valami homályos okból szét fogja rúgni a seggem? El akarja mondani, hogy hallott egy pletykát? Nem tudtam más okot találni arra, hogy felvegye velem a kapcsolatot, de amikor végre megjelent az üzenet, vakartam a fejem.

Elfoglalt vagy?

– Komolyan? – morgottam, miután az elmúlt két percet erősen izzadtam a kollégiumi szobám sötétjében, miközben a szobatársam horkolt a mellettem lévő ágyban. Forgattam a szemem, és visszakopogtattam a választ.