Szolgálunk 1. rész

Apám rendőr volt, nekem meg esélyem sem volt más pályát választani. Kicsi korom óta hallgattam a sztorijait, láttam a szemében, hogy a szolgálat nem munka, hanem életforma. Így kerültem rendészeti szakközépbe. Nem volt meglepetés senkinek. Általánosban még kézilabdáztam, aztán a rendészetin már önvédelmet tanultunk. Nekem ez kevés volt. Beiratkoztam boxra, aztán egyszer csak ott találtam magam egy amatőr ketrecben. Tizenhét voltam, a szart is kiverték belőlem. Szó szerint. De nem törtem össze. Inkább összeszedtem magam. Megdupláztam az akaratomat. Onnantól kezdve nem csak edzettem, hanem küzdöttem magamért, a magam védelméért.
Őrmesterként végeztem. Nagy dicsőség? Nem. Csak egy rang, amit meg kellett szerezni. Közlekedési rendőr lettem, lószart rugdosó, ahogy sokan mondják. Egy évig jártam a tűző napon a forróságban, vagy esőben, hóban, hidegben. Ugyanaz a járda, ugyanazok a dudáló kocsik, ideges arcok. Néha úgy éreztem, a lábam jobban ismeri a város ritmusát, mint az agyam. De még mindig itt állok. Nem szöktem el, nem adtam fel. És nem is fogom.
Mikor már kezdett az egyik kollégám közelebb kerülni, – vagyis inkább én engedtem neki, – mínusz tizenöt centi mélységbe zuhant belém egy kibaszott helyszínelés után. A motoros, – akinek leszakadt a lába – az aszfalton feküdt. Az a kép beleégett a retinámba. Hiába volt a hideg rutin, hiába az acélos fegyelem, aznap megtörtem. Nem az ivás segített, nem a cigi, nem az edzőterem, hanem ő. A kollégám. Nem kérdezett, nem beszélt feleslegesen. Csak jött, és ott volt. Éreztem a vállát, ahogy mellém ült, és az érintését, ami lassan lefejtette rólam a páncélt, majd ruháimat is. Egy kiadós szeretkezés lett belőle. Nem szép, nem gyertyafényes, nem romantikus. Inkább düh, feszültség és sóhajok, amik kiszakadtak belőlünk. Test a test ellen, ahogy a ringben megszoktam, csak most nem ütöttem, hanem engedtem. Ő vitt, én pedig belekapaszkodtam. Amikor elcsendesedtünk, a csend hangosabb volt mindennél. Nem lettem gyengébb tőle, inkább épp ellenkezőleg. Úgy éreztem, hogy ha másnap újra ki kell mennem az útra, menni fog.
A következő alkalom már más volt. A srác nem rohant nekem vadul, nem volt benne düh, inkább olyan volt, mint egy helyszínelő, aki minden részletet nyugodtan, türelmesen lajstromba vesz.