Pufik

Zsanett vagyok, huszonöt évesen grafikus egy reklámügynökségnél, ahol a kreatív ötleteim néha gyorsabban pörögnek, mint a kávédaráló. Hormonfronton kamaszkoromtól kezdve nem kímélt a sors, közben meg minden kaját letaroltam, ami szembejött velem. 168 centihez 91 kiló lettem, súlyos egyéniség minden értelemben. A fiúk meg... inkább csak messziről integettek. Nemcsak a testem miatt, hanem azért is, mert a szám akkora, hogy egy kisebb falu hírét is simán kikiabálnám világgá. Persze a mérleg mindig nyekeregte, hogy „fogyni kéne, kislány”, de lelki erőm kb. annyi volt, mint egy döglött hintalónak.
Valamelyik nap például heroikus tervem támadt. Futni indulok! Fel is húztam a menő, szűk, spandex leggingset, már majdnem kiléptem az utcára, amikor felnéztem az égre,... és – hál’Istennek – ott volt! Egy apró, ártatlan bárányfelhő. De én rögtön láttam benne a gonoszságot, a világvégét. Bőrig fogok ázni, a hajam rommá megy! Így legalább lett okom, hogy a kanapén maradjak és chipset zabáljak. Szóval itt vagyok, maradtam a husi csaj, az iroda pofagépe, akit mindenki hall, még akkor is, ha nem akarja.
Egy ellenségem volt csak, a tükör. Fürdés után, ha belenéztem, kész voltam. A combjaim, mintha két puffadt buci ragadt volna össze, és még életre is keltek volna, ha egy picit is megmozdulok. A hasam? Hurkák egymáson, mint valami kaotikus spagettiparti, ami sosem ér véget. A csípőm... hát, ha fordultam volna, simán kitoltam volna magam a fürdőből. A karom... mintha két lusta krinolin lógna rajtam, minden mozdulatra rezegve, mintha kinevetne. És a melleim... na, azok se könnyítették meg a dolgomat. Nem domborítottak szépen, mint egy romantikus filmben, hanem valahogy összeestek, mintha túl sok habverőt kaptak volna a konyhában, és minden irányba terjedtek volna, csak nem felfelé. Az arcom meg? Kerek, dagi pofi, amin még a legjobb fotófilter is csak sóhajtott volna.
Reggel álltam a tükör előtt, csöpögő hajjal, és morogtam magammal: „Zsani, ez már nem tréfa! Ez a tükör visszanéz, és azt súgja: „Hé, XXL vagy, baby, üdv a valóságban! ” Kussoljál! Válaszoltam nyálat fröcskölve, de csak elképedve néztem magam a tükörben. „Basszus, Zsani, ez már nem az a kiscsaj, akinek hittük magunkat. Ez egy XXL-es reality check. ”
Erre a reggeli undorra jött aznap a főnöknő. Egy 50 körüli csaj, a tulaj felesége, minden szilikonból volt rajta, ami inkább rúttá, mint csinossá tette.