A titokzatos borász 1. rész

Tokaj vidéki lankák ölelésében, a falutól bő félórányi járásra, ahol a poros dűlőutak is már csak emlékeznek a madárjárásra, állt egy présház, 5 hektár szőlő közepén. Kívülről nem volt különleges: vakolatmorzsás, vén falak, mohos tető. A végtelennek tűnő szőlőkarók sorai között húzódott meg. De mélyen alatta, a földbe rejtve, már más világ kezdődött. Olyan világ, amit tizenkét éve magam építettem, saját kézzel, saját terv szerint, a saját magam számára.
A nevem Titokzatos Józsi. Legalábbis így hívtak a faluban. Többet nem tudtak rólam, nem is próbáltak. Csak annyi volt közismert, hogy tizenkét évvel ezelőtt egy borostás, kicsit leharcolt, harmincegy éves férfi egyszer csak megjelent az öreg Pista bá’ szőlősében. Azóta kint lakom a szőlő közepén, a présházban.
Pista bá már akkoriban is öregnek számított. Régről ismertem, jó borász volt, és még jobb földműves. Híres volt arról, hogy fiatalabb korában gyakran járta a kupikat, és nem is kevés borravalókat hagyott ott. De mikor én megérkeztem, már csendesebb volt, mint aki számvetést tart. Kijárt még néha a szőlőbe, meg-megszaglászta a tőkét, megcsippentette a fürtöt, de a munka rám maradt. A szavunk kevés volt, a borunk jó, a szabályunk egy: „Nem kérdezünk, csak dolgozunk. ”
A napszámosokat én hoztam. Általában nem a faluból, mert a helyiek túl sokat beszéltek. Inkább a környékbeli falvakból, kisebb tanyákról, sokszor a cigánysorról. Egy húszéves, fehér Mercedes kisbusszal jártam értük, hajnalban, amikor még köd ült a levegőben. Etettem, itattam és jól megfizettem őket, de csak azt, aki tartotta a száját. Egy szót sem szoktam elmondani magamról, és nem is kellett. A faluban úgy tartották, hogy én „gyütt-ment” vagyok, mert valahonnan jöttem. Azt is beszélték, hogy valami múlt elől menekültem. Más szerint börtönből szabadultam. Akadt, aki szerint egyszerűen csak egy olyan ember, aki megunta a világot. De senki sem tudott semmit biztosan. És én sem kívántam, hogy tudjanak.
Pista bá egyszer csak összeesett. Nem volt benne semmi drámai, semmi előzmény. Egy reggel még kint az udvaron, a lugas alatt borozgatott, a késői szüret előtti héten, aztán délutánra már csak egy nyikkanás nélküli test maradt utána a veranda előtti padon.