Cupido

Azon gondolkodtam, mit is meséljek nektek. Azt, hogy én ki vagyok, vagy a történtemet.  Végülis a kettő egy és ugyanaz. Így kezdem magammal, így lesz igazán érthető.

Nevem Justin, és Cupido vagyok, de hívhatsz Ámornak is. Így már tudod is, hogy angyal vagyok.  Alig húszévesen haltam meg. Megöltek a nálam pár évvel idősebb társaim, ugyanis kiderült, hogy a haverjuk meleg.  Oké, ez nem most volt, hanem hatvan évvel ezelőtt, akkor a másság még bűn volt, és mindenki rejtőzködött.
Na, és akkor jön a kérdés: akkor én, hogy buktam le?  Egyszerű! Szerelmes lettem egy házas férfibe, az edzőmbe, és ő is viszontszeretett, együtt is voltunk.
Csakhogy a felesége éppenséggel nem igazán nézte jó szemmel a dolgot. Innen már sejtheted, mi lett a vesztem! Az a nő a gyermekkori barátaimat uszította ellenem...

Évekre itt ragadtam, mert befejezetlen ügyem volt, de hogy mi, azt még én magam sem tudtam.  Akkor még!

Nem is olyan régen egy új feladatot kaptam, mégpedig azt, hogy össze kell hoznom két ártatlan lelket.  Ha sikerrel járok, végre a Mennyországba mehetek!  Amennyire egyszerűnek tűnt az elején, az egész annyira elcseszett lett.
Szóval el is mesélem, ha érdekel, maradj velem!

A huszonegyedik század elején járunk. Az ember azt hinné, egyszerűbb az élete azoknak az embereknek, akik mások.  Most már nem buzi, hanem meleg vagy leszbikus, sőt biszex is lehet az ember.  Bár azt, hogy homár, még mindig nem értem...
De vannak még most is olyan emberek, akik nem nézik ezt jó szemmel.
Nekem olyan fiút kellett találnom, aki még rejtőzködik, viszont társat szeretne magának, esetleg pont szerelmes.  Nem volt egyszerű, de sikerrel jártam!

Egy irodai munkás személyében találtam meg őt Kentuckyban.  Alig múlt húszéves a fiú,  Christopher Blue: aranyos arc, szép zöld szemmel, gömbölyű pofival, pici, de arányos testtel áldotta meg az úr. Nekem pont az ellentétem.  Talán ha ismertem volna az én időmben...
Ezt gyorsan ki is vertem a fejemből, ez nem rólam szól, nem az én történetem. Figyelni kezdetem hát a fiút: napi rutin, munka, szórakozás...
Na, ne úgy képzeljétek el, hogy felette lebegek épp egy felhőn ülve lepedőben, amely épp csak fedi ékességem, hárfával és íjjal kezemben! (Még felsorolni is elég! ) Nem!  A földön, az emberek közt járok, néha testet váltok, és így követem.