Üres a fészek 5. rész

A szerkesztőségben ahol dolgozom magas a nők aránya. A legtöbb televíziós szerkesztőség ilyen. Folyamatosan özönlenek a főiskolai gyakornokok – főként fiatal lányok – és ott vannak a szokásos producerek és hír-riporterek, szintén többnyire fiatal nők. Ez egy olyan iparág, amely vonzó a lányok számára, amikor karrierjükön gondolkodnak; és persze a hozzám hasonló strébereknek is vonzó.
Van egy másik dolog is a tévéhíradó üzletággal kapcsolatban ami széles körben ismert: hajlamos a szépséget jutalmazni ha az éteres tehetségekről van szó. Nincs más dolgod mint megnézni a nagy országos hírhálózatokat és látni, hogy a csinos lányok és jóképű fiúk felkerülnek az adások élére és ez itt a News Channel 10-nél is így van. A kamerán kívüli srácok akikkel együtt dolgozom gyakran tágra nyílt szemmel és lógó nyelvvel nézik amikor egy újonnan felvett nő felbukkan. És ne mondd el a HR-es szexuális zaklatás felelőseinek de egyszerűen imádjuk a kamerához méltó ruhák állandó felvonulását amiket minden nap hordanak. Különösen nyáron amikor a szegélyek kicsit magasabbak és a nyakkivágások kicsit mélyebbek. És ujjatlanok. Igen, kérem. Szeretem az ujjatlant.
A jelenlegi névsorunk egyik legaranyosabb lányának egy fiatal riporternek akivel együtt dolgoztam, 'Christy' néven biztosan van egy szekrénye tele ujjatlan ruhákkal. Egyet viselt – a kedvencemet ami egy mandarin színű-, amikor megkérdezte, milyen volt a hétvégém.
– Ó, tudod, csak a szokásos – mondtam.
Hunyorogva nézett rám: – Rendben. Ha nem akarod elmondani...
– Miből gondolod...?
– Édesanyámtól örököltem a női intuíciót. Ráadásul szörnyen hazudsz. Ez azonban jó dolog.
– Az? Mi van azokkal az esetekkel amikor a hazugság megóv a bajtól?
– Bajban vagy? – kérdezte a lány.
El kell mondanom, hogy ő és én barátok lettünk, néha iszogattunk és beszélgettünk a régi kapcsolatokról. Egyszer még a szexről is beszéltünk. Az akkor volt amikor a késő esti híradós műszakban dolgoztunk, utána kint ültünk egy bárban és finom kézműves sört ittunk. Mindez azt jelenti, hogy ő és én elkerültük a munkahelyi szexuális zaklatást és a barátság fázisába értünk. Gyakran azt kívántam, bárcsak többen lennénk mint barátok de eljutottam odáig, hogy tudtam, a „barátok” a mi lehetőségünk.
– Bajban? Lehet, hogy a baj nem a megfelelő szó rá – mondtam a vad hétvégére utalva –, de... ez az a fajta dolog, hogy... ha mesélnék róla, meg kellene, hogy öljelek.