Vízvezeték szerelők 4. rész

Másnap éjjel átbeszéltük Kittivel az érzéseinket. Nem akartunk túlgondolni semmit. Sem anya és őközötte az életkor béli különbséget, sem a viszonyokat, sem azt, hogy ki kinek a kije ebben az egyre kuszább családi idillben. Anikó, – azaz anya – egyszerűen... csak megérkezett. Nőként. Egy olyan jelenléttel, ami betöltötte a teret – próbálta Kitti sugallni, erősíteni bennem. Tudtam róla, hogy régen is szép volt, most is az. A maga módján még inkább. Nem volt benne semmi erőltetett, semmi hivalkodó. Csak az a finom elegancia, az a fajta csendes önbizalom, amit az idő nem koptat, hanem megérlel. Valami különös módon Kitti gondolta túl anya státuszát a családban, vagy az anyámhoz való kötődésemet.

– Csak nézd, és lásd! A nőt! A lényeget. A vágy lehetőségét, ami nem kor, nem szerep, nem szokás kérdése – érvelt Kitti – ezek csak pillantások, érzések. Bennünk pedig, külön-külön, mégis összhangban, egy közös, csendes kérdés, vajon ő is lát-e bennünk valamit az anyai, anyós státuszon túl.
Nála látszatra nem jelentkeztek azok a kételyek, mint bennem. Kicsit töprengett, mert érezte, hogy nem volt elég meggyőző. Segítettem megértetni vele kételyeimet.

– Figyelj, Kitti! – Mormogtam, miközben a lábaimat keresztbe vetettem a fotelben. – Nekem ez az egész nagyon fura. Egyszerűen fura. Hogy anya... ott fekszik pucéran velünk, és én nem tudok nem úgy nézni rá, mint az anyámra.
Kitti közelebb ült hozzám, én türelmesen vártam az okfejtését.

– Tudom, hogy nehéz. De te is láttad, hogy nem egy pókerarcú néni ült ott. Egy nő volt ott, Zozó. Egy nyitott, kíváncsi nő, akit érdekel, amit érzünk. Akiben van vágy, meg kíváncsiság, akárcsak bennünk.
– De ez akkor is... – felhorkantam. – Ő szült meg, ő nevelt fel, együtt tanultunk, vele beszéltem meg a nőügyeimet. Aztán most meg hármunkról beszélgetünk, a szexről, úgy, mintha valami teljesen normális dolog lenne. Ha még csak beszélgetnénk, nem is lenne akkora baj, de ő a szexualitásunk, a testiségünk részese lett...
– Mert az is lehet normális, ha mi annak akarjuk! – Szólt szelíden, de határozottan Kitti. – Nem az számít, hogy mit gondoltál róla régen. Az számít, hogy mit érzel most. Ha te benne egy nőt látsz, nem valakinek a valakijét,... akkor van értelme az egésznek.
Idegesen végigsimítottam a hajamat.