Locsolkodni jöttem hozzád, kislány 1. rész

Csengetek a Myrtill lakásának bejárati ajtaján, meglepetés futott át a termeted láttán. Nem találkoztunk még sohasem, így történt meg az első mustra az alkatomon.
Mikor a szeme teljesen befejezte alkatom vizsgálatát, széles mosoly és öröm futotta át arcát.
– Nem számítottam Álmos bácsi személyes látogatására.
Csillogó szemével végignézett fekete Bocskai ruhámon, az egyik kitüntetésemen megakadt a tekintete.
– Mi ez, ha megkérdezhetem?
– Ez, kérlek szépen az 1956-os VITÉZI LOVAGRENDJÉNEK jelvénye ami azt jelenti, hogy 2011. szeptember 29. – én vitézzé ütöttek az Erzsébet Templomban. Mert ez a civil szerveződés, látva kitartó társadalmi munkáimat, méltónak talált e rend tagjaivá fogadni.
– Gyere be hozzám Ámos bácsi, ne itt az ajtó előtt beszélgessünk. Ja, hogyan találtál ide, ki mondta meg a címem.
– Édes Myrtillkém, pedig te tudsz rólam mindent, soha nem hazudtam neked Édes! Mondtam neked, hogy én egy hivatásos nyomozó főtiszt vagyok. Én az államot nagyban megkárosító ügyekben nyomoztam. Egy lakcím nekem gyerekjáték. Csupán egy kis feledékenység, egy pirinyó kis kapu, csak azon tovább kell kutakodni, és megtalálni a hozzá vezető kapcsolatot.
(Myrtillnek egy szép kis garzon lakása volt, amit szülei vettek neki, amikor egyetemre járt. A nappaliban leültetett a sarokban lévő nád fotelben, ami mellett egy könyves szekrény volt tele mai íróktól származó könyvekkel. Az elegáns lakásban összhangban voltak a színek. Melegséget sugárzott minden tárgy a lakrészben. )
Myrtill kedves mosolygós fogadtatása megzavart. Én rosszabbra számítottam. Arra gondoltam, hogy ha meglátja vén kinézetemet rémcsapja majd az ajtót.
 Nem tette. Elmondta, hogy mi ketten a lelkeinken keresztül lettünk jó barátok.
– Ezért örültem a csengetés után, amikor Álmos bácsit megláttam az ajtóban. Volt egy rövid kapcsolatom egy lánnyal, de egy kis vita miatt, itt hagyott, pedig nagyon kellemes volt, amíg együtt voltunk. Előtte egy végzős egyetemista fiúval voltam, de az egy lusta, rendetlen, uncsi, társ volt.