Kvantum(össze)fonódás

köszönöm szépen elfogom olvasni...

Még ennél is jobb előadásban:
https://www.youtube.com/watch?v=6PoLXCGR940

... Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív.
még nem mond semmit,
meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom,
nekem itt vannak álmaim…

A hideg rohangászik a hátamon. Huhh!

Vagy mondjuk így:

https://www.youtube.com/watch?v=a-oPXmgdg70

Ez az, ahogy beszélni kell a végteleségről, a misztikumról, a vágyainkról, az útkereséseinkről az univerzum végtelenségében.

Az embernek ilyenkor kifacsatorodik a szíve, hogy miért nem születnek ma ilyen számok, hogy mi a helyünk a világban, hol éreznénk magunkat igazán jól, mi van érzseink, ki nem mondott szavaink mögött. És az, hogy mit vesztettünk mi azzal, hogy Kaszás Attila már nem él közöttünk.

Valahogy így kellene szólni a misztikum és a valóság viszonyáról. Ez hiteles és szívfacsaró! Ritkán születnek ilyen zseniális művek.

Persze lehet beszélni a valóság és a képzelet viszonyáról, hogy mi él, és mi kápráztat, de talán jobb ehhez hiteles forráshoz nyúlni. Mondjuk például Bródy J. : Egy lány sétál a domboldalon:
https://www.youtube.com/watch?v=0RAuefXZzHE 

Erről az egy számról napokig lehetne beszélni, olyan mélységei vannak.

... Oké, erre lehet ideológiát gyártani, hogy milyen spirituális, kozmikus, parafenomisztikus kvantumösszefonódás történt, amit mágikus spirálok rajzolásával próbálsz hitelesíteni, de - bocs' - ezzel nem győztél meg.

Kicsit nehezen tudom elképzelni, hogy miként is lehetne összekapcsolni a Csodás álmok jönnek (what dreams may come) filmet a te történeteddel. Az, hogy valaki hisz a Mennyország lézetésében az magánügy. Mi egyelőre anynit tudunk a te történetedből, hogy Ádám egy épp arrajáró csajt, Liliannát behív a lakásába és se szó, se beszéd megdugja.   Oké, errelehet deológiá

Mondhatnám, hogy egy csónakban ülünk, de más irányba evezünk, de az se lenne igaz. Részemről nincs több hozzáfűzni valóm semmihez. Viszont utolsó kérésedre ez lenne a végső "válaszom": https://port.hu/adatlap/film/tv/csodas-almok-jonnek-what-dreams-may-come/movie-3623

"A gondolat él,  a valóság káprázat." Na, ezt fejtsd ki részletesebben, légyszi...!

Pontosítanék: A címre klikkelve a Törté-Net átirányít a novella oldalára.

Kedves Miriam! Köszönöm az ismételt hozzászólásod. "A gondolat él,  a valóság káprázat."

Az irodalomkritika elkerülhetelenül szubjektív, már csak azért is mivel annak tárgya, a szóban forgó mű már eleve szubjektív volt. Mindegyik a világról alkotott képünkről szól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos műfaji szabályokat vagy konvenciókat ne lenne ildomos betartani. Nem vitatom, hogy ez nehéz feladat,  hiszen - mint  ahogy írod is - egy olyan "beszűkült" tudatállapotba helyezed magad, amikor is tér és idő megszűnik létezni. Oké, ezt értem is, a kérdés mindig az, hogy mi ennek a hozadéka. Az író nem önmagának ír, hanem a külvilágnak. Igen, itt jön be a 'dimenzióváltás'. A beszűkült tudatállapotból át kell lépni a materiális térbe, a hús-vér emberek világába.

Kedves Miriam! Minden író a visszajelzések minőségéből tanul, próbálja a másik (olvasói) oldalról is megismerni a művét (gyermekét) általa. A kritika kétélű fegyver, mert egyfelől építő jelleggel is készülhet, de lehet olyan szubjektív, aktuális negatív érzelmeket hordozó üzenet is, mely csak rombol, leépít. Az én tapasztalatom az, hogy szó szerinti kritika ritkán születik. Szubjektív vélemény igen, de az nem kritika, s nem is igazán a műnek szól, inkább csak és kizárólag a negatív gondolatok kiadásáról. Mindenesetre köszönöm a véleményed! Jelenleg te voltál az egyetlen!, a legaktívabb és legrészletesebb vélemény alkotó a novellámmal kapcsolatban.
Hogy őszinte legyek, nem a XXI. század olvasójának írtam a történetem. A XX. századból kaptam a legtöbb ingert, vettem fel a ritmusát, szellemiségét. Ez a világ se volt tökéletes, de nem épített le, dobott el magától ilyen látványosan és gyorsan senkit.
Én íráskor és olvasáskor (meg sok egyéb esetben) egy olyan "beszűkült" tudatállapotba helyezem magam, amikor is tér és idő megszűnik létezni számomra. Ez rányomhatja bélyegét az írásom stílusára/technikájára, hiszen mélyebben magamévá teszek minden egyes mondatot, szimbólumot, asszociációt. Kivárok, elképzelem, átélem, tovább gondolom a lehetséges kimeneteket, a gyenge és erős ok/okozati összefüggéseket, majd fellépek a következő lépcsőfokra. Másképp fogalmazva egy két órás film nálam másfél-két hétig tart.
Világ életemben külön utat jártam (már bölcsödében is), próbálva csak a szükséges keveset elegyedni a(z aktuális) ma emberével, és annak elvárásaival velem szemben. Felveszem a maszkom, játszom a "szerepem", amíg az elveim engedik. ✋💀🤌
A XXI. század idegen számomra (toxikus). Túl felszínes, kétszínű, és leépíti a lelket teljes valójában (erre is utaltam az írásban). A XXI. században, amikor odamentem az utcán emberekhez segíteni, mert éppen rosszul lettek (és mindenki más szó szerint átlépett rajtuk vagy elfordították a tekintetük, én erre nem voltam képes), nem egyszer az áldozat lökött el agoniájában, s csak a mentősöktől kaptam  pozitív szavakat, hogy életet mentettem (lehet nem kellett volna). A legtöbb XXI. századi olvasó nem képes visszalassítani a tempójából még az elmélyülés szakaszában sem. A Z és az Alfa generáció rövidtávú memóriája félelmetesen jó, de a hosszabb távú figyelem, az elmélyült gondolkodás már nem (tisztelet a kivételnek) annyira. Ilyenkor kiragadnak szavakat, felületessé, frusztrálttá, s ingerültté válnak, ha valamit esetleg nem értenek meg elsőre (tapasztalat). A közöny a másik válaszreakció.
Az üzenet ott van a sorok között, a nagyon kevesek számára. Az, hogy ki érez rá, sokban függ attól, hogy mennyire érzékeny ezekre az apró jelekre.
A fogalomtár megalkotása a sokkal fiatalabb olvasók felé volt egyfajta gesztus, amire szintén tapasztalati okok miatt szántam el magam. Persze tudtam, hogy pont ez a gesztus is támadható, félreérthető, hiszen úgyse lesz olyan olvasó, aki egyszer a történeten fénysebesen a végére érve (mert egy dolog motiválja, mikor lesz már vége, és pipa, ez is megvolt, nem tudom mit olvastam, meg hát ez sz@r, de megvolt és gyorsan véleményt is formálok, hogy mindenki tudja, nekem nem jött át az üzenet), a mankón szorgalmasan végighaladva (de további kérdésekkel a fejében) mégegyszer venné a fáradtságot és átszellemült tudatállapotban, a megfelelő szintre visszalassítva, ahol kell megállva, időt adni a gondolatok kiteljesedésének újraolvasná, majd harmadszor is... ez nem az a világ, nem az a társadalom, ők nem a "very few".
Sajnálom, ha úgy érzed összedobált fogalmak random kavalkádja a történet magja. Írhattam volna szájbarágósan is az általam vélt kapcsolati rendszerekről, de nem az volt a célom, hanem a figyelemfelkeltés. Hogy elgondolkozzanak az emberek és vigyék tovább az életükbe az alap gondolatok eszenciáját. Lépjenek ki a komfort zónából, kísérletezzenek, de úgy, hogy megmaradjanak embernek lenni. Váljon igényük egy a mainál ha nem is jobb, de másabb, teljesebb, elfogadóbb világrend megszületéséhez, s tegyenek a saját életükben legalább néhány lépést efelé...
Az első történet leírása szerintem távol áll a tárgyiasítástól, utalok az erős vonzalomra, mely ritkán kialakulhat két idegen között, ami kibontakozik a bátorságuk révén egyfajta ösztönös tantrikus élményben. Majd hamar rádöbbennek, hogy ez az esemény egy örök és szoros testi-lelki köteléket alakított ki köztük.
A jövőképek valóban fokozatosan egyfajta tárgyiasítás felé mennek át, itt bontakozik ki a kvantumvilág misztikuma a közös gyermek által, kinek szenvedélye lesz a kutatás. És mivel az új főszereplő az intimitást sterilebben, objektívebben közelíti meg, de eközben misztifikálja is azt, szükségesnek láttam hidegebb, idegenebb oldaláról tovább bontani az első fejezet gondolatmenetét. Majd elérünk a távoli jövőbe, a mélyűr nomádjaihoz, akik szinte semmit se tudnak múltjukról, csak amit egy távoli, sérült üzenetből vissza tudtak fejteni.
Az első történet jelen társadalmunkban játszódik, a másodokban már elindul egyfajta látható változás (ami mások szemében tekinthető torzulásnak vagy aberrációnak), az igény egy jobb, élhetőbb, felszabadultabb világért. A harmadik történet egy olyan világot mutat be, ahol az elmélyülés, spirituális fejlődés részét képezi egyfajta időszakos elcsendesülés, remete lét, hogy azt követően, mikor párt talál magának két mélyűr utazó, az új, közös élmények is katartikusabbá válhassanak. Valóban érezhető egyfajta fokozatosan belépő tárgyiasítás, ennek másik oka a történet tudatos visszafogása, hogy megmaradjon "short story"-nak, valamint az, hogy lelki szemeimmel ebbe az irányba tartott az emberiség végzete(?).
Megírhattam volna 500 oldalon kiteljesedve is az alapkoncepcióm, de már korán eldöntöttem, hogy a tömörítéssel kísérletezem. Összesürítem a lényeget, melyet mindenki olyan szinten csomagolhat ki, amennyire a lehetőségei engedik. A téma nehézsége, magasabb érettséget igénylő szintje miatt pedig tudtam (és vállaltam) előre, hogy valóban a "nagyon kevesek" számára tudom csak átadni a gondolataim. Persze reménykedem, lesz, aki maximálisan magáévá tudja majd tenni.
A történetet csak árnyaltan és vékony rétegben járják át a bibliai/vallási utalások. A Liliána - Lilith asszociáció a fogalomtárban kerül elő egyedül, a Liliána szó kimondásakor ugrott be a mitológiai név, érdekességnek szántam a megemlítését, a történetben lévő Lili személyiségéhez nem társítottam. Maximum annyi kapcsolat rendelhető közéjük, hogy mindketten "elcsábítottak" egy Ádámot. A fogalomtár az ami, annyiban azzal is meg lehetne "vádolni", hogy Szilvia/Szilvna/Sylvna mennyiben hasonlít/nem hasonlít Silvina Vilcapampa személyiségéhez (itt a szélsőséges elhivatottságukra gondoltam).
Ezeket fontosnak éreztem leírni, remélem én se bántó módon tettem.
Mégegyszer őszintén köszönöm a hozzászólásod!

A futurisztikus irások visszatérő baja, hogy azokban az emberek bábként szerepelnek, érzések, gondolatok  nélkül. Az egészet beborítja a nem kellőképen megértett kvantumfizika valamint az újkori misztika kavalkádja. Amit írtál, abból egy egészen klassz kis történet is születhetne (ezért is olvastam el). De ehhez az kellene, hogy számomra, mint XXI. századi olvasónak legyen üzenete.  Az innen-onnan előhalászott szavakkal (pl. kvantumkoherencia, dimenziókapu, kollektív őstudat, szívcsakra és hasonlók)  való dobálózás azonban nem helyettesíti magát a mondandót. A mitológiai utalások, valójában a nagyotmondás mintapéldái. Lilianna, akit te Lillith-tel rokonítasz, az a legkevésbé sem az a tehetetlen báb, mint amilyenek te lefested őt.  
Összességében - és a megbántás legkisebb szándéka nélkül -  azt kell mondanom, hogy stílusgyakorlatnak nagyon jó ez az írás, tartalmilag azonban egy végigondolatlan zagyvaság.
Kérlek, hogy ne haragudj az őszinte véleményemért.  Azt gondolom és vallom,  hogy az írás felelőséggel jár: hiszen minden szavunkkal hatással vagyunk másokra. A történetek sugallnak egyfajta  értékrendet világképet. És ez még akkor igaz, ha történetesen itt most egy nyíltan erotikus (hogy ne mondjam: pornó) oldalom vagyunk. Akár úgy is mondhatnám, hogy író és olvasó itt van kvantumkapcsolatban.

Kedves joe! A történet azon a ponton még nem ért véget, csak az oldal moderátorai lecsípték az utolsó soraim, miszerint a teljes történet a wattpad oldalamon érhető el. https://www.wattpad.com/user/Sylens187

Én is 5.pontot adok,de igazából nem tudom ,hogy hova tegyem a történetet..

Kedves tibee72. Köszönöm az értékelést! Amennyiben lenne hozzá kedve és szánna rá időt, a történet folytatása és befejezése wattpad oldalamon elérhető. Kellemes olvasást!

5 pontot adok rá.