Ezüst és gyémánt

Kellemes tavaszi reggel van. Minden okom megvan rá, hogy jó kedvem legyen egész nap.
Vagy talán mégsem? Ha ma valaki megint elrontja a kedvem, annak egy jó nagyot behúzok.
A fürdőszobában állok a tükör előtt és azon gondolkodom, hogy borotválkozzam vagy szakállt növesszek. Mindkettő mellett szólnak érvek. Ha nem borotválkozom, akkor minden nap nyerek öt percet. Ha borotválkozom, akkor elég jó fiúnak nézek ki. Persze ez csak a főnökömnek tetszene igazán.
Azt hiszem ez a rádió zavar az elmélkedésben. Mikor odanyúlok, hogy kikapcsoljam, felfigyelek a bemondó izgatott hangjára. Bár be sem kapcsoltam volna ezt a dögöt, akkor nyertem volna egy nyugalmas félórát.
A bemondó azt – a szerinte – szenzációt közli, hogy már megint egy gyilkost találtak a Los Angeles-i 64-es rendőrőrszoba előtt kikötözve. A többit már meg sem hallgatom, hisz úgyis tudom, hogy a beismerő vallomása is rá volt tűzve. Kapom a dzsekimet és már rohanok is le a lépcsőn. A szakállam persze marad, s egy rossz pontot a főnöktől már el is könyvelhetek ezért.
A kocsim a harmadik próbálkozásra indul el. Azt hiszem mégsem lesz ez a nap olyan kellemes, mint ahogy még néhány perce is gondoltam. Az őrszoba felé haladva semmi rendkívülit nem tapasztalok, minden olyan, mintha semmi sem történt volna. Az utcán sok ember, az úton sok kocsi, s mindenki nagyon elégedettnek látszik. Főleg ez a dagadt pofa, aki most elém vágott a ronda nagy Buickjával. Mintha ő is engem akarna bosszantani. Próbálok arra gondolni, hogy a tavasz még mindig olyan szép, mint az előbb volt. A pasas, a Buickban elégedett képet vág, gondolom azért, mert őt a főnöke nem fogja perceken belül leszúrni, mint engem. Odaérek az őrszobához és látom, hogy a fogadóbizottság előállt. Rengeteg újságíró és TV tudósító tolong az ajtónál. Nagy levegőt veszek és sikerül egy szó nyilatkozat nélkül áttörnöm a tömegen.

A folyosón mindenki részvéttel néz rám, amiből jó nyomozó módjára kikövetkeztetem, hogy a főnök miket mondott eddig arról, hogy mit csinál velem, ha ideérek.
Kopogás nélkül lépek a szobába ahol sejtem, hogy lehet. Nem tévedtem. Szegény elég nyúzottnak néz ki. Azt hiszem ő sem igazán élvezte a mai reggelt.
Magas ősz és atyai, ahogy rám néz.