Vadászlakoma 3. rész - Rókaprém

– Kapitány! – Cimbi kéznyújtás helyett csak bólintani tudott, mert az egyik kezében csokor virág, a másikban Adél által megrakott szatyor volt.

– Itthon nem Kapitány – jegyezte meg Dalma, és szájon csókolta Dénest.

Mire a Kapitány magához húzta Adélt, keze a tapadós, sortos fenekére csúszott, és ő is hosszú csókkal üdvözölte az érkezőt.

– Kiállhatnátok az utca közepére is – aggodalmaskodott Dalma.

– Te kezdted... – nyújtott nyelvet a Kapitány, és átkarolva Adél derekát benavigálta a kertkapun.

A kölcsönös üdvözlések után a nappalin keresztül a konyháig mentek.

– Talán mutasd meg Dénesnek a házat, meg a kertet, és gyújtsátok be a grillt – nyújtott feléjük két Heinekent a háziasszony – Nekünk még dolgunk és megbeszélnivalónk van.

A felkockázott paradicsom pirosan mosolygott a tálban. Dalma lemetszette a kígyóuborka végét. A feta sajt ott fehérlett az asztalon a sötéten csillogó olajbogyók mellett. A háziasszony a vágódeszkáról a tálba seperte az uborkát, és az olívaolajért nyúlt.

– Elmeséled, hogy jöttetek össze Imrével?

– Amikor kés van a kezedben? Nos, tudod Dénest felvették a vadásztársaságba, és odakint én főztem nekik. Bőven folyt a bor meg a . Aztán a vacsora után csak a Kapitánynak volt mersze utánam jönni a konyhába...

– Ismerem a haverjait, Pálesz, Kolbász, Polgi...

– Kolbász nem volt, akkor volt a balesete.

– Szóval Imre inkább téged ejtett el, mint egy kis barna őzgidát.

– Nem voltak gidák, mondom Kolbász épp kórházba került, hát nem tudott gidákat szállítani.

– Akkor Polgi meg Pálesz hoppon maradt. El tudom képzelni a pofájukat.

Dalma hangjában egyszerre volt káröröm, büszkeség, valami furcsa megnyugvás, hiszen mégiscsak az ő férje az alfahím ebben a csapatban.

– Azt nem mondanám, szeretem, ha van választék – folytatta Adél, mire Dalma kezében megállt a kés, a szemöldöke felszaladt.

– Most sokkoltalak? – mosolygott rá az asztal másik oldaláról Adél.

– Tudod, mindig van egy kéz, ami jó helyre nyúl, ha az egyik szerszám elfárad, választhatsz másikat. Élvezem a kanos, csillogó tekintetüket, ahogy végig simogatják a testemet. Belekapaszkodom a vállukba, vagy simogatom az izmos seggüket. A tenyerükön hordoznak, és fáradhatatlanul ágaskodnak a kedvemért... – folytatta Adél.

– Nos, ezt megnézném... Dalma hangja egyszerre volt kíváncsi és bizonytalan.