Jan anyósa 1. rész

– Gyere, menjünk az erdőszéli ösvényen – kérte a férjét. Jan megállt, és komoran nézett a fák fölött az apósa villájához tartozó, egymásba ágyazott nyeregtetőkre. megragadta a karját, és felsóhajtott:
– Hogy neked mindig ilyen érzékenyen kell reagálni. A szüleim nincsenek otthon, és senki más nem lát meg minket, amikor elmegyünk a házuk mellett.
Jan morgott:
– Igazából én szeretem a szüleidet, de az anyukád rendszeresen megjelenik, mindig olyankor, amikor az otthoni munkámra szeretnék koncentrálni. A mai napig nem jöttem rá, hogy vajon azért csinálja-e ezt, hogy irányítson minket, különösen engem.
– Ó – a felesége legyintett, megfogta a kezét, és maga mellé húzta – A mama azt mondja túltette magát a házasságunkon. Te vagy az álmai veje.
– Tudom – erősítette meg Jan – Látom, hogy próbálkozik. Hogy is mondjam, talán az arisztokratikus viselkedését értelmezem félre. Mindig lelkiismeret furdalásom támad, amikor megjelennek, és úgy érzem, hogy fel kell nőnöm hozzájuk.
elmosolyodott:
– Tulajdonképpen ha a nők beszélnek, akkor jobb hallgatni.
Jan nem reagált a viccére:
– Bár nincs benne semmi lekezelő, éppen ellenkezőleg, mindig megkérdezi, hogy vagyok.
– Látod? – bólintott – Biztosan meg fogod szokni a stílusát. Már mondtad nekem, hogy én is úgy viselkedek, mint anya, de úgy tűnik, velem szemben nem bánod.
– Ez eleinte eléggé irritált – ismerte be Jan. – Emlékszem, az első randevúnkon a méltóságteljes modorod tiszteletet követelt.
Elvigyorodott:
– Időközben ezt megtanultam értékelni, és tudom, hogy teljesen másképp is tudsz beszélni, például a hálószobában.
nevetett:
– Javasoljam anyának, hogy legközelebb próbálkozzon a piszkos beszéddel? Talán jó pontokat szerezhet nálad.
– Jaj, gyere – felelte dühösen Jan, és a házra nézett. – Biztos vagyok benne, hogy megtalálom a kulcsot az anyukáddal való bánásmódhoz.
„Talán azért, mert negyven évesen is gyönyörű. ” – gondolta magában.
Piához fordult:
– Annyira egyformák vagytok. Valahányszor megjelenik, úgy érzem, mintha egy másik verzióddal lenne dolgom, és nem tudom, hogyan viselkedjek. Főleg, ha oldalról vagy hátulról látom, egy pillanatra arra gondolok..., mintha te lennél..., ilyenkor jön az impulzus...
megszorította a karját, és felkacagott:
– ... Megcsípni a fenekét, mint az enyémet?
– Hát – köhintett Jan – eddig mindig időben észrevettem a hibát.
felnevetett: