A nővéremmel 1. rész

Üdv mindenkinek. A nevem Gergő (Geri), 25 éves vagyok, 180 magas, szálkás izomzatú, nem kigyúrt, a nővérem Vivien (Vivi) 27 éves., 175 cm, nagyon dekoratív, gyönyörű nő, hosszú szőke haj, kis göndörséggel a végén, két tenyérnyi kerek, feszes cicik, vékony derék és a ma divatos enyhén széles csípő, kerek, kemény fenék, hosszú formás lábak, helyes, szép arc. Történetünk pár hónapja kezdődött egy másik pasi jó voltából. Nagyon jól emlékszem, egy csütörtöki nap, délután felhívott a nővérkém a munkahelyemen. Szomorú volt a hangja és sírt is.
– Öcsi, gyere fel hozzám, szükségem van rád. Gyere amilyen gyorsan csak tudsz.
– Mi történt? Mi a baj?
– Csak gyere amilyen gyorsan csak lehet.
– Nemsokára ott vagyok.
Tudni kell hogy mi nagyon jó testvérek vagyunk, sosem bántottuk egymást, nagyon bensőséges kapcsolat van közöttünk, megbeszéltünk mindig mindent és mindig segítettünk egymáson ha kellett. Én egy nagy vállalatnál dolgozom közép vezetőként, mivel nem sok volt vissza a munkaidőből kiadtam még a feladatokat és indultam is Vivihez. Csöngettem, az ajtó nyílik, nővérkém ott állt ki sírt szemekkel, elmosódott szemfestékkel az arcán.
– Öcsike, olyan jó hogy ilyen gyorsan ide értél. – és már ugrott is a nyakamba.
– Mi történt, miért sírsz ennyire?
– Elhagyott az a szemét!
– Zoli elhagyott? De miért, mi történt? Menjünk be ne itt az ajtóban beszéljük ezt meg.
Aztán bementünk a szobába és leültünk.
– Valamit csak mondott, vagy veszekedtetek?
– Nem veszekedtünk, csak hazajött a munkából összepakolt és elment.
– De mit mondott, miért?
– Azt hogy ő már nem szeret, meg hogy nem tudtam róla rendesen gondoskodni, szarul főzök, és hogy egy fadarab vagyok az ágyban és hogy sosem tudtam kielégíteni a vágyait.
– Ó, nővérkém nagyon nagyon sajnálom. Tudod hogy én sosem akarnák neked rosszat, de emlékezz vissza hogy én már három hónapja mondtam neked hogy Zoli megváltozott, más lett a viselkedése. Mi volt rá a válaszod, rosszul látom semmi baj nincs vele. Hát itt van az eredménye.
– Tudom, de én nem vettem észre rajta semmit, habár így utólag belegondolva, mindig fáradtságra hivatkozva utasította el a közeledésemet és nagyon ritkán mentünk el itthonról közösen. Az a szemét már hónapok óta csalt és én másfél évet adtam neki az életemből, és nem érdemeltem meg hogy szembe álljon velem és elmondja, hogy már nem szeret és menjünk külön, akkor is rosszul esett volna de az legalább fair lett volna.