1977 nyara

1977 nyara volt, sütött a nap, és a Sport moziban „ A kenguru” című filmet játszották. Erika ennek nagyon megörült, mert az igaz, hogy már látta a filmet tizennégyszer, de ezen a délelőttön szerette volna megnézni tízen ötödször is. Már tudta kívülről a dalokat, a fejében ott szólt az „Álomarcú lány” és az álmaiban a főszereplő fiú jelent meg.

A lány kilépett a kollégiumból a Cházár András utcára, ha sietett volna, még eléri a villamost a Thököly úton, ami elviszi a Keleti pályaudvarig, ahol metróra szállhat és mehetne az iskolába, de ebben a szép időben úgy érezte kihagyja a sulit, hiszen már csak egy hét volt hátra a tanításból, aztán végleg otthagyja a középiskolát.

Amikor a kapunk kilépett, hátrafelé nézett, mert a portás utána szólt, hogy aztán délután időben itt legyen, mert meg van vonva a kimenője. Ez a bejelentés aztán elhatározásra juttatta, nem megy iskolába, ellógja ezt a napot. Mikor menetirányba fordult volna, hirtelen nekiütközött egy falnak, mert a férfi, aki elkapta olyan volt, mint egy fal, áthatolhatatlan. Erősen tartotta, ha nem fogta volna meg, akkor el is esett volna.
– Hé! Vigyázhatnál! Miért nem nézel a lábad elé? – hallotta a korholó szavakat. Fölnézett és meglepetten látta, hogy aki elkapta egyenruhában van. Nem volt neki ismerős, nem is tudta eldönteni milyen egyenruha lehet, egyedül azt vette észre, hogy csillag van a váll lapján.
– Bocsi! – mondta a lány és fölnézett a Csillagosra. Ismerősnek tűnt, mintha látta volna már valahol. Talán Fradi meccsen? A lány imádta a Fradit, minden mérkőzésen ott volt és rekedtre énekelte magát a Fradi táborban. A meccsből, szinte semmit sem láttak, mert nem is az volt a lényeg, hanem az összetartozás, a kántálás, az éneklés. Jó volt tartozni valahová.

A férfi, a Csillagos, fogta a két karját és erősen tartotta, aztán, mikor már látta, hogy biztosan áll a lábán, óvatosan elengedte és el akart lépni mellette, de ugyanabba az irányba léptek, még kétszer, aztán a lány elnevette magát.
– Ki gondolta volna, hogy ma még táncolni is fogok? – a férfi először összeszűkült szemmel nézett rá, aztán elmosolyodott.
– Utcán nem szoktam táncolni. – mondta, és oldalt lépett, de a lány is éppen azt az oldalt választotta, és már újra nevetett.
– Vagy mégis? Most is táncolunk, még mindig táncolunk. – ekkor már a férfi is elmosolyodott.
– Te merre mész? – kérdezte a lány előtt állva, lefelé nézve, mert olyan kicsi volt, a férfihez képest.