A cukrászlány 1. rész

Aggteleken éltem tizennégy éves koromig, szüleim vallásosan neveltek. Egy egész nyári remény vált valóra, végre a belsőmben lakozó rocker lány kiszabadulhat Miskolcon, ahol majd cukrásznak tanulok kollégistaként. Az első nap után már inkább szüleim vallásosságát kívántam, mint a vén által vezetett poroszos kollégiumot. Három évet vérben-verejtékben végig szenvedve végre kinyílt a világ. Szülői engedéllyel Miskolctapolcán a szállodában cukrász lehettem. Egy kedves főbérlőnél még albérletet is találtunk. Na, a kedvesség addig tartott, míg szüleim ott voltak. Utána előkerült a házirend. Fiút nem vihettem fel. Este kilenc órakor ajtó zárás, ha nem érek haza, alhatok a pincében, vagy a folyosón. Minden héten nagytakarítás, három naponta fürdő, WC kisikálása. Konyhát nem használhattam még a jelenlétében sem. Ő főzött külön térítés ellenében. Így esélyem sem volt fiúzni. Egy év elteltével már nagykorúan léptem. Másik albi az unokahúgommal, aki egy hónappal fiatalabb. Beindult a rocker élet. Fekete ruhák, fekete katonai bakancs és az Edda fellegvára. Egy nagy koncerten pici, százötvenkilenc centis lányként egy langaléta csávó állt előttem. A kör közepén állok előtt szóltam neki, vegyen a nyakába, vagy húzzon arrébb. Lenézett rám és megtette, a nyakába emelt. Hiába voltam picit golyó, nem duci, csak éppen túlsúlyos csaj, simán elbírt, annak ellenére, hogy ugráltam a nyakában. Koncert után kiderült, ő az a válogatott röplabdás, aki egy férfi dezodort reklámozott, és teli volt a képével az összes újság, főleg Pesten a plakátokról ő nézett vissza. Hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen pasi akadt az utamba. Nem zavart, hogy megcsókol, sőt azonnal nedves lett a bugyim.

– Kérlek, figyelj! Én még szűz vagyok, hiába leszek lassan tizenkilenc éves – mondtam, mikor a liget padján már a ruhámban matatott.

– Semmi gond, ne félj, vigyázok rád. Nem sok lánynak vettem el, de mind azt mondta, alig érzett valamit – válaszolt, közben az alma forma mellemet markolászta.

– Oké, elhiszem, de bocs, nem itt a padon akarom. Nem baj?

– Én Pesten élek... Nálad?

Pörgött az agyam, Kati talán már alszik.

– Jó, de csendben, mert van lakótársam.

Furán, kérdőn nézett.

– Ó, de hülye vagy, csaj...