Közös nyaralás 3. rész - Vihar és romantika

Azok után, ami történt délelőtt köztünk, szerintem anyósomat sem érdekelte annyira, hogy párom és Zoli „ebédszünete” miért húzódik el ennyire. Lassan 4 óra volt és még nem értek vissza, mi pedig napoztunk és csak néztük a tengert, az embereket. Élveztük a napsütést a kielégített testünkön és egymás csöndes társaságát. Én még mindig a délelőtti, mosdóban történtek hatása alatt voltam és azon gondolkodtam, vajon beszéljünk-e róla anyósommal, vagy hagyjak mindent a maga módján történni és sodródjak az árral.

Lassan elkezdett besötétedni, de nem azért mert esteledett: sötét felhők jelentek meg a part város felöli irányából. Úgy tűnt, hogy ott már esik és valószínüleg felénk tart a vihar. Nem nagyon érdekelt minket, hiszen még így is nagyon kellemesen meleg volt a levegő. Ha meg nagy vihar lesz, a bungalók nincsenek messze, körülbelül 15 perc séta a parton. Nem aggódtunk. Én elugrottam egy üveg , Tányának pedig limonádét hoztam. Ezeket szürcsöltük a törölközőinken fekve, mikor kaptam egy SMS-t páromtól: „hatalmas a vihar, itt ülünk az étteremben, egy darabig nem fogunk tudni elindulni”.
– Nézd csak! – mutattam anyósomnak
– Hah... Oké, akkor lehet, hogy nekünk is érdemesebb lesz fedezékbe vonulnunk lassan – Kaján mosollyal az arcán mondta ezt, és sejtettem mi járhat a fejében.

És ekkor elkezdett zuhogni, a semmiből, hatalmas cseppekben az eső. Alig volt időnk összeszedni a cuccunkat, és egyből teljesen átázott mindenünk. Nevetgéltünk közben, mivel fürdőruhában voltunk a víz nem érdekelt minket. De azért muszály volt futva elindulnunk, a szél is feltámadt és egyre durvult a vihar. Anyósom előttem szaladt a parton, az erdő irányába, holmijait átkarolva. A vállán és a hátán leboruló vöröses, vizes hajában gyönyörködtem, és azon ahogy a nedves bikinije a fenekén csúszkál, ahogy riszálja.

Odaértünk a fák alá, de ott sem volt jobb a helyzet, nem védett minket az esőtől, így elindultunk a bungalók felé a fák alatt. Tánya elé léptem és megfogtam a kezét, így vezettem. Erősen szorította a kezemet. Elkezdtem fázni, és ahogy hátranéztem, láttam, hogy ő is didereg és összehúzott testtel gyalogol mögöttem. Mikor elértük a bungalókat már rendesen reszkettünk. A levegő úgy lehűlt, mintha ősz lenne, fújt a szél és a távolban hatalmas villámok csaptak le.
– Gyere be! – mutatott az ő bungalójukra, miközben előkereste a kulcsát a táskájából.
– Jövök.