Anyám, a celeb 3. rész - Kompenzáció

A nagy hálószobaablakon beszűrődött némi fény, így miután a szemem hozzászokott a sötéthez, jól láttam anyát az ágyon.

– Marc, te vagy az? Minden rendben van, drágám?

– Én is ezt akartam kérdezni, anya, hallottam, hogy sírsz odakintről. Jól vagy?

– Igen... Nem... Nem tudom...

Ezekre a szavakra anyám újra zokogni kezdett, ezért közelebb mentem az ágyához, és végül lefeküdtem mögé. Az ablakon át nézett a Hold-fénybe. Egy tenyérnyire a háta mögött feküdtem, és a vállára tettem a kezem.

– Mi a baj, tudok valamiben segíteni neked, anya?

– Kedves tőled, drágám, de attól tartok, már senki sem tud igazán segíteni, úgy tűnik, ez az egész őrült showbiznisz végleg elvette az eszemet.

– Úgy érted, korábban a nappaliban?

– Hmmmm... Te vagy az egyetlen kézzelfogható dolog, amit sikerült elérnem az életemben, te vagy az egyetlen dolog, ami igazán érdekel, és most valószínűleg azt hiszem, ezt is elvesztettem.

– Ne beszélj butaságokat, én soha nem gondolnék rosszat rólad. Szeretlek.

– Én is szeretlek, drágám, de egy anyának tényleg nem azzal kellene kimutatnia a fia iránti szeretetét, hogy leszopja. Ez az egész világ, őrült dolgokra késztet. Tényleg úgy gondolom, hogy hiba volt akkoriban, hogy nem engedtem el az egészet.

Közben anyám felém fordult, és megsimogatta a hajamat. Kedvenc, fekete szaténból készült neglizséjét viselte, amely tökéletesen simult a testéhez.

– De te szeretsz színészkedni.

– Igen, persze, de még mindig úgy gondolom, hogy jobb lett volna, ha a születésed után találok egy normális munkát és egy normális férfit, akinek normális mindennapjai vannak. Ez lett volna az ésszerűség, ahelyett, hogy továbbra is ebben a képzeletbeli világban lógnék, amitől csak úgy pörög a fejed, ezt kellett volna tennem a te érdekedben.

– Anya, te meg az irodai munka egy könyvelő férjjel?... Szóval ismerlek annyira, hogy tudjam, hogy rövid idő után sikoltozva rohanva hagynád ott. Vagy ami még rosszabb, boldogtalanul vegetálnál egész hátralévő életében.

– Igen, lehet, hogy ez igaz, de nekem kellett volna megtennem érted.

– Anya...